Hirtelen felindulásból a hétvégén kitaláltam hogy valamit tennem kell. Szép, szép hogy átadják a helyet a buszon és metrón hogy szegény kismama üljön le. Ez ugye pozitív hatás. De hát az hogy pár méter után kiköpöm a tüdőmet, hogy "kinőttem" a nadrágjaimat (is) nos ez nem túl pozitív utóhatás.
Tehát valamit tenni kell. Magamat ismerve tudtam hogy én innen a világ 3. végéről ki nem mozdulok azért hogy mozogjak. Az erdő kizárva, kulancs iszonyom van. Mi lehet tenni? Gondoltam hátha adnak bérbe biciklit. Az jó mert arra csak ráhelyezem szép nagy hátsómat és a lábammal kalimpálok rajta. Ez egyszer már ugye bejött (6 hét - 6 kiló minusz) hátha most is. Csodák csodájára találtam egy helyet ahol lehetett kondigépeket bérelni, igaz a biciklik nem voltak olyan stabilak hogy én azon bűvészkedjek (fussak, tapossak mint a kondiban). Mi lehessen tenni hát átugrottam futópadok oldalára. El kell árulnom hogy rajtam kívül kevés ember gyűlöli a futást ennyire. Már az iskolában is ellenálltam minden ilyen inkvizíciónak, hiába fenyeggettek hogy két egyest is kapok ha nem futom le az 1 km-et. Hát akkor megkapom és én egy lépést sem tettem már akkor sem. Nos ilyen előzmények után nézegettem én a futópadokat. Szépek, csillogóak, több program és pulzusmérésen keresztül gyötörnek ha kívánod.
Megkérdeztem a Vár Urát (aki mellesleg az édesapám) hogy lehet-e ide ilyet hozni, de csak egy mosolyt kaptam a kérdésemre, tehát igennek vettem. Hétfőn aztán felhívtam a céget és mondtam hogy én a full extrás kütyüt szeretném (ha már ), mire ők közölték hogy arra bizony várni kell mert ki van az összes adva bérbe. Na jó mondtam, akkor az eggyel kisebb szériás is jó lesz.
Tegnap este a legnagyobb zuhogó esőben aztán megérkezett. Vele együtt egy kb. 160 cm magas és kb. oly súlyú hapsi mint én, plusz egy kicsit magasabb lány aki vasággyal együtt 50 kilót nyomott. Ezek óhajtották nekem felvinni az emeletre a 75 kilós monstrumot. Nem taglalnám, de 20 perc, 15 lépcső, két fal leverése után fent volt az emeleten. Két ajtó: a bejárati és a szobaajtó kicsinek bizonyult így a kordéról amin húzták le kellett venni beemelni, majd vissza szíjjazni a kordéra. Hát mit mondjak fogytunk mindannyian egy kilót mire fent volt. Megmutatták hogy mit, hol és hogyan majd magunkra hagytak minket Döncivel. Elneveztem, hiszen muszáj hogy a barátom legyen ha már együtt fogyunk. Én ellenálltam a nem létező csábításnak és tegnap nem próbáltam ki, csak jót kuncogtam ahogy a Papám sétált rajta. Mert ugye férfi, tehát neki minden ilyet azonnal birtokba kell vennie, megtapogatnia. Istenem még a régi fajtából való, a mai hapsik csak merednének rá bávatagon. Tisztelet a kivételnek.
Ma aztán eljött a nagy pillanat és a tegnapi magázó viszont tegezőre váltottuk és nekiláttam. A pulzusmérő karórám ami még a tavalyi fogyi fellángolásból maradt azonnal kiakadt és közölte hogy kb. 117 kattanás / perc lehet a pulzusszámom amit már amikor kikapcsolt állapotban ráálltam is tudtam teljesíteni . Sebaj akkor kezdjünk neki, először a 2 km/ óránkénti sebesség is gyors volt, de a végére belejöttem és már volt az 6 km/óra sebesség is. Jelentem két futást is beiktatva ( a pulzusszámomat nézve az óra elkezdte a mentőket tárcsázni virtuálisan...) egy óra alatt 3 km-et tettem meg. A biztonság kedvéért azért a biztonsági kulcsot magamhoz kötöttem ahogy mondták, ki tudja ha leájulok legalább a gép álljon le és ne görgesse tovább az alélt korpuszomat amint kirántom.
Most picit kész vagyok, holnap pedig szerintem tolókocsira lesz szükségem, de Dönci nem maradhat holnap sem facér .
:)))) Hát, futópadra az Isten nem bírna engem rávenni, akkor inkább egy ellipszis tréner. Csak az is bazinagy, egyelőre hova a francba tennék egy ilyen dögöt :)
VálaszTörlésKívánok Neked kitartást és érd el a célod ;)
Hajrá nyussz...és elárulod nekem, hogy hol találtad ezt a bérleményt?
VálaszTörlés:-))
VálaszTörlésÉn már fenyegetve voltam, ha tovább gonoszkodom akkor ráállítanak a futópadra. :-) De ahhoz meg túl messze lakom, hogy megijedjek. :-))
VálaszTörlésGratulálok, a 6 km/h az már nagyon szép! Az megfelel egy lassan bicikliző sebességének, tudtad?
VálaszTörlésA 2 km meg pláne jó teljesítmény, főleg első nekifutásra! Hallgass közben zenét, vagy nézz tv-t, az lefoglal és kevésbé figyelsz oda, mennyire elfáradtál. :)
Hihi, most én vihogtam jót. Én egy ellipszistrénert vettem. Vagyis azuram. Mivel mindeféle sporttól irtózik, így gyorsan meg is gyanúsítottam, hogy miféle nőci kedvéért hajlandó ilyen kínzásoknak alávetni magát :-)) Persze a 2 év alatt úgy 5x 10 percig láttam rajta, úgyhogy nem volt elég hatékony a nő :-)) én fellángolásaimban néhány hétig napi 40-50 percet szoktam magam zúzni rajta, persze pulzushatáron belül. És közben angolt hallgatok :-) Gyorsabban telik az idő, mert marha unalmas ennyi ideig tekergőzni ennek a gépállatnak a hátán.
VálaszTörlésViszont gyógytornászságom ürügyén, veszem a bátorságot néhány jótanácshoz. Én is csak olvastam, meg tanultam. De tudod mit? Nem írom ide az okosakat, mert sok lenne. Van az oldalamon egy link agipilates. A csaj minden hónapban hírleveleket ír. Ha feliratkozol, netán az archívumban visszaolvasol, nagyon sok érdekes dolgot tudhatsz meg edzésről, fogyókúráról, a szervezetedről, és mindezt nem óhéberül :-)
Hát Nyuszi gratulálok ! Sajnos én a terheléses vizsgálaton leszédültem a bicilliről , na azóta nem kinoznám magam semmiféle kütyüvel . Igaz hogy nagy átlagban télen mindig lefogyok , tavasztól nyár végéig meg hizok :-)
VálaszTörlésTe egy HŐS vagy!! Felnézek Rád.
VálaszTörlésKöszönöm szépen lányok, elraktároztam a jókívánságokat és majd holnap reggel egyenként előveszem a fejemben, mert hogy felkelni nem fogok tudni az ágyból hogy a számítógéphez vánszorogjak az tuti :-)! Köszönöm, köszönöm!
VálaszTörlésRemélem Nyuszikám húsvétra eléred a vágósúlyod :-)))) Azaz a kivánt kilókat .
VálaszTörlésEngem már most el lehetne adni zsírmalacnak :-)
VálaszTörlésÁhh nem is vagy kövér !! Nemrég jól megvizuáltalak :-))
VálaszTörlésja irtam neked ....
hajrá, mindent bele...:-)
VálaszTörlésKöszönöm szépen mindkettőtöknek a bátorítást, Cathlen te előnyben vagy mert tényleg láttad malackás korpuszomat. Most pedig ugye azt mondád hogy nem jönnél velem jövő szombaton. De még azért meggondolhatod ám magadat!
VálaszTörlésNem is vagy malacka , olyan kerek a lényed kivül - belül és igy vagy egész . Jól áll neked .
VálaszTörlésSajnos nem tudok menni :-( Bárcsak..... de megirtam mi az ábra ugye .
Minden elismerésem, hogy ilyen elszánt vagy! Én a szobabringán gondolkodom, mert...hát...ugye...nekem is tennem kéne valamit a "korpuszommal":o)) De még csak a gondolkodásnál tartok sajnos. Kitartást kívánok én is!
VálaszTörlésKöszönöm szépen neked is! Tényleg felteszem a weboldal címét hogy hátha másokat is ösztönzök egy kis mozgásra vele :-)
VálaszTörlésKözben még mindig azon röhögök -tudom, egy úrinő nem röhög, hanem diszkréten kacag, alig kilátszó fogkövekkel-, hogy az egyik kutyámat is Dömének hívják, de mikor elmegy az esze és körbe-körbe rohangál, csak hogy lebegjen a füle, akkor mindig ledöncizzük. :) Na, Ő aztán megizzasztana, ha egyszer elvinnéd kutyaoltásra! :))
VálaszTörlésNálunk Dönci nem volt, Snoopy és Frigyes volt a ház őrzője. Tágabb családban: Marcipán, Morzsi, Lassy, Fickó. Vizuális vagyok, elképzeltem ahogy lebeg a füle :-) Ugye azt a csokibarna kutyust képzeljem el akit a képen is láttam veled puszilkodni?
VálaszTörlésMondd hogy nem vizsla, mert ha igen elolvadok rögtön :-)
Döme a fekete, a puszilkodós Buksi :) Csak félig olvadj el, mert valószínűleg rotweiler-vizsla keverékek. Nem tudjuk pontosan, mert 4-5 hetes korukban találta őket apu egy országút melletti árokban, a szomjhalál és hőguta határán. 3 éve, hogy velünk vannak.
VálaszTörlésEgyszer fejteném meg hogy hogyan tud valaki egy kutyát kitenni... Örülök hogy befogadtátok őket. Én vizsla fan vagyok, így bármilyen vizsla, vizsla keverék jöhet :-)
VálaszTörlésDrága kedves Frigyesem, felfedezvén hogy felporszívóztam és már neki sem kell ugrálnia a papírok között befeküdt a szobámba. Hála az égnek kezdhetem utána megint a porszívózást mert annyira hullik a szőre...
Nekünk is volt egy "útmenti" kutyusunk, de az csak azért, mert az anyukája kóborka volt és ott kölykezett meg. Aztán egy vadász ajándékozta el a környékbeli gyerekeknek. Naná, hogy nekünk is kellett egy! Csuma lett a neve:o)) Keverék volt, de életem legkedvesebb kutyája.
VálaszTörlésNa, hogy halad a Döncizés? Ha esetleg nem tetszik, adok neked két gyereket meg egy 3. emeleti lakást, napi 2-3x fel-le, a picit kézben kell vinni.
VálaszTörlésÉn is meg akarok szabadulni malacalkatomtól, a cél: karácsonyig -6 kiló. De ez persze még csak a zsírhegy csúcsa.
Éppen most nyugszik meg a pulzusom egy órás szerelmezés után Döncivel. Igazság szerint rászánni magamat nehéz, utána már megy magától. Hogy fogytam-e? Nos nem hiszem, sütit eszek sütivel :-)
VálaszTörlésDe ha már nem lóg földig a nyelvem holnap a HÉV-hez gyalogolva akkor nyert ügyem van! Tegnap meghosszabbítottam az együttlétünket, még 6 hétre kibéreltem.
A gyerkőcöket úgysem adnád :-)!
Nyuszóka, nagyon büszkék vagyunk Rád. :) Tettem fel Neked egy kis vidijót. :)
VálaszTörlésLáttam és nem bírok tőle elszakadni :-)! Kérem szépen, kérem szépen :-)!
VálaszTörlés