A tegnapi nap vegyes élményekkel telt, mivel reggel volt a Pillangós kalandom, délben viszont Frigyest
vittük műtétre. Előző nap megkapta a veszettségi elleni oltását és elmondtuk a dokinak hogy csepegtet az öregfiú minden pisilése után. Szegény kapott egy kellemetlen vizsgálatot és megállapították hogy a prosztatája igen nagy. Ezért aztán tegnap iziben meg lett fosztva fériasságától végleg.
Valahogy én nem aggódtam mi lesz a műtét után, lévén a gerinc műtét után már rögtön evett és futkározott. Rosszul tettem... Ez most más lett, mert nem igazán akart jobban lenni. Két lépésenként közlekedett, a fején lévő lavórt sem tűrte (még nem volt neki soha) és rontotta a helyzetet a Papám nyűglődése hogy szegény kutya, meg jaj istenem. Ezért aztán fogta magát és este 9-kor elment aludni, azzal a felkiáltással hogy ha valami van akkor keltsem fel...
Hát volt valami, de nem keltettem fel, minek is csak útban lett volna a szenvedő arcával. Így aztán éjszaka pátyolgattam a kutyát, simogattam, feltakarítottam a szivárgó vért a hasából miegymás. Éjszaka 5 órára amikor elaludt magára hagytam, így reggel folytatódott minden elölről. Etetés, gyógyszer, kísérgetés.
Most nyugi van mert hatott a fájdalomcsillapító és csak a fekvéssel vannak problémái.
De dráma is volt Én köztudomásúlag minden állatot szeretek, pohárral kimentem őket a kertbe ha betévednek. Ámde van egy állat amit ki nem állhatok, sőt! Reggel amikor már kutya rendbe téve, begyógyszerezve hajnali 7-re akkor gondoltam még alszom egy kicsit a nappaliban vele. Megyek az ülőbútor felé... és egy hatalmas pók mászik a padlón
. Nem csak sok lába volt de még potroha is benne gondolom a kicsikkel. Megállt a szívem, természetesen mezitláb voltam, elrohantam a konyhába és egy poharat igyekeztem rádobni. Nem részletezem, lényeg ami lényeg egy láb és a potroh kimarad, de a pók a pohár alá került. A kint maradó részeket a WC-ben tüntettem el és vártam hogy a Papám felébredjen és cselekedjen. Akkora volt hogy én nem tudtam volna ráugrani... Mindegy ő eltűntette hála istennek
Tehát állatok mára megvoltak, így azt gondolom nem lesz terrárium takarítás, akvárium vízcsere. Már csak azért sem mert megfáztam/beinfluenzásodtam mára és fáj a torkom, tüsszög az orrom effektus lépett életbe a korpuszomban.
Megyek is és fekve megnézem a Forma-1 időmérőt, majd megetetem megint a kutyát és szundikálunk egy gyógítót
Szegénykém, hát téged sem irigyellek. A pók viszont szerencsét hoz, így Frigyes hamar meg fog gyógyulni :-))) Jobbulást és kkitartást!
VálaszTörlésSzegény kutyus, olyan szomorúan néz:( Jobbulást neki is, neked is, jó időmérő nézést:) Hátha az és az alvás gyógyhatású lesz:))
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésNe aggódj, Frédimnek is elég sokáig váladékozott a seb, vissza is mentünk néhány nap múlva, hogy nincs-e elfertőződve, mondjuk az ebnek semmi baja nem volt, se láz, se semmi, étvágy rendben volt, a doki közölte, hogy ez a seb "gyönyörű", semmi baja (majdhogynem meg volt sértődve.:-) ). Végül is neki lett igaza, úgy látszik ez egy elég mély vágás. Szóval ilyen, nem kell medijedni.
Jaj, most akkor mi lesz Frigyessel? Átkeresztelitek Fridára? :) Bocsánaat... :) Jobbulást kívánok neki! Megérdemel egy finom velőscsontot és töménytelen fülvakarást.
VálaszTörlésTe pedig igyál sok mézes-citromos teát és vegyél be egy aszpirint, nem szeretjük, ha betegecske valaki, ugye Judit? :)
Nem Vica, ki szereti ha beteg valaki?:) Én már jobbulok:))
VálaszTörlésJobbulást neked meg Frigyes Úrnak . Ne aggód halálra magad , természetes a váladékozás . Én sacc 2 hétig kötöztem a Bonnym , és a kötésre ráhuztam egy testnaci levágott szárát (persze külön lukakat vágtam a 4 lábikónak .) Nem tudta piszkálni a sebet és gallér sem kellett neki . Igaz hogy én meg szegényebb lettem 4 nadrággal (8 kötözés) Nade fő hogy meggyógyult a kisasszony .
VálaszTörlésén is pókiszonyos vagyok meg bojlerke iszonyos...ööö molylepke
VálaszTörlésFricikének jobbulást ezerrel.
Jajj a molylepe tegnap kergetett halálba , mert a TV elött tácikált és meg az ágy tetejés sikitoztam :-)))
VálaszTörlésJól van, akkor nem csak én vagyok ilyen pók, meg molyiszonyos. Családom meg mindig röhög rajtam. Grrr...:-)))
VálaszTörlés:-))
VálaszTörlésFuujjj, pókok! Sunyi dögök!!! A nagylábútól nem félek, azok valahogy olyan viccesen dőlingélnek, miközben menekülnek a papucsom elől, hehe... még a kaszásoktól se annyira (mert azok csak odakint vannak), de az apró feketéket és a nagy szürkéket úútááálooooom!!!! Nekem aztán mondhatják, hogy nem bánt, nem a francokat, némelyiknek akkora csápja van, majd mindjárt keresek is egy képet oszt megnézhetitek jól...
VálaszTörlésCathlen, ezen a harisnyás sztorin jót nevettem... hehe, szegény kuty! Persze érthető és hasznos ötlet volt, de akkoris. Mi egyszer a tacsinkra egy kisgyerek-pólót adtunk, piros-fehér csíkos volt, jól állt neki, le se akarta venni, de tényleg! :)
Frigyes remélem jól alszik, és Te sem lettél betegebb Nyuszika :)
Köszönöm szépen a jobbulási kívánságokat :-)
VálaszTörlésNyuszik senyved, úúútál beteg lenni főleg így munka hajtásban. Kéééérek egy új fejet!!!!
Tegnap a kutyát istápoltam, már ő már jobban van. Gumikutya lévén gombócba is tekeredik és próbálkozik nyalni magát. Most pedig gondolta hogy ez nem megy akkor mi lenne ha megmászná a 23 lépcsőt utánam az emeletre. Éppen most beszélgetjük hogy lefelé mi lesz vele?! Mert ugye felfelé még csak-csak eltalálta a fokokat de lefelé tuti nem fog látni semmit.
Kint fekszik az előtérben és gondolkozik :-)
Érdekes én minden bogárral jóban vagyok, még a százlábút is szeretem. A pókoktól brrrr. Pedig most nálunk rengeteg van, ősszel imádnának beköltözni. Kisebbekre porszívó a megoldás, a nagyobbaknál a sikítás :-)
Vica ! A gatyaszár tartotta az egész kötést , mert randán váladékozott , kaptunk rá gyógyit , arra vatta és arra a gatyaszár .... igy nem tudta rágni meg nyali a sebét !!
VálaszTörlésNyuszika , nem ajánlom fel a fejcserét , mert nekem mid a 7 fejem fáááj :-)))))
Lefelé majd te viszed , gondolom igy képzelte Frigyes úr :-)
Nálatok mint póküző a sikitás bevállik ? Nálam nem nagyon sajnos :-))
Hát igen, a fejem gáz, egyre jobban. Frigyes természetesen ölben vittem le. Most ért haza a sétálásból mert másképp nem volt hajlandó anyagcserélni.
VálaszTörlésSzerintem a kutya jobban van már mint én :-)
Na jó, Frigyessel már nem lesz semmi gond, te pedig vegyél be sok-sok C vitamint, nekem a 1000-es pezsitabletta bevált, meg az aszpirin+C is. Jobbulást!
VálaszTörlésNyuszika, küldtem a bioenergiát, vetted? :) Frigyesnek pacsi :)
VálaszTörlésCathlen, értettem és jó ötletnek is tartom, csak vicces elképzelni.
Nyuszika ! mostmár ahogy nézem Frigye úr jobban van . ( A képen még a szeme sem áll jól :-)) )
VálaszTörlésMostmár tessék meggyógyulni neked is .
Vica ! Valóban vicces , de mivel fehér volt a "kabátka" , ráadásul tél , amikoris mindenki felöltözteti az ebjét , kicsit sem tünt fel . Nekem igy nem kellett a gallérral kinlódni . ÁM mivel Frici fiú más,mert neki nem lehet eltakarni a izéé ..... khmm khmm . nnna :-)))
Nem lehet bizony mert olyan erős a combja hogy ha ott kivágom akkor mindehol bejut :-)
VálaszTörlésTalán már én is javulok, Frigyes már teljesen jól van, kint napozik a teraszon. Persze a tölcsér még a fején van, mert nyalná magát egész nap ha hagynánk :-)
Vettem a bioenergiát biztosan azért lettem jobban ma reggelre ;-) Köszönöm szépen!
VálaszTörlés