...vagyis Krisztusi korba léptem ezen a szép napsütötte napon . Korán keltem, mert én úgy gondoltam hogy a kis alkalmazottaim is ünnepelhessenek, sütöttem nekik fánkot lévén farsangi időszak van. Az volt a terv hogy a főnökök - vagyis mi a barátnőimmel - elmegyünk ebédelni közben. Én nem vagyok nőcis, ezt bárki tanúsíthatja, így csak ünnepnapokon veszem rá magamat olyanra mint kozmetikus, és fodrász. Sajnos Laci fodrászom ma nem "rendelt" így holnapra voltam kénytelen bejelentkezni. De a kedvenc kozmetikusom ma csak értem volt és próbált valami szépet alkotni belőlem
. Kaptam is tőle egy pisztáciás étcsokit ami még állítólag csak minta nincs az országban több tábla belőle. Ez igazi repi ajándék volt. Az alkalmazottaim oda voltak a fánkoktól és a házi lekvártól (ez utóbbit a nagyi követte el), én pedig nem kaptam ebédet mert meglepi mozi volt. Először azt mondták hogy az Anyád lehetnék filmet nézzük meg, de aztán kiderült hogy mégsem mert tudták hogy a gyereknek milyen filmre vegyenek jegyet... a Macskafogóra
. Bevallom azért az első rész jobb volt, ez már olyan muszáj film és tele elrejtett poénnal. De magyar és rajzfilm és aranyos volt a sztori. Persze hogy ne legyen minden tökéletes, beütött a krach és megfájdult a hasam egy év után lévén már nem szedem az anti tablettát. Egy kis fájdalomcsillapító után már vidultam is tovább, s mentem a Drégelybe fonalért. Ott is vidám volt a hangulat, készültek az esti foglalkozásra, tele volt vevőkkel a bolt.
Itthon kaptam csokit és fülhúzogatást és Frigyes kutyától is sok cicás dorombolást. Jó ezt érdekből tette hogy kapjon fánkot, de olyan volt mintha önzetlenül szülinapomra tette volna.
Kérdezhetnétek hogy miért nem bulizom, vagy más nagyobb banzájt. Valahogy ebben a korban már öregszem és csendesen ünneplem az amúgy sem érdemi koromat.
A tévében láttam hogy az Állatkerti széles szájú orszarvúval van együtt a születésnapom, s erre én büszke vagyok, ki tudja lehet hogy ő is így érezne ha tudná .
Remélem mindenkinek olyan szép és napsütéses napja volt mint ma nekem!
Nagyon boldog születésnapot kívánok! :)
VálaszTörlésAkkor legyen "kerek" és 3x ennyit! Boldog szülinapot!
VálaszTörlésNyuszika ! Isten életssen sokáig a füled (már igy is földig ér :-DDDD )
VálaszTörlésNagyon boldog szülinapot!!!!!
VálaszTörlésItt is kívánok minden szépet és jót :))
VálaszTörlésNyuszi, én azt hittem, húszas éveid elején jársz :)) Komolyan!
Szia! Igy ismeretlenül is boldog szülinapot kivánok!
VálaszTörlés
VálaszTörlésGlitterfy.com - Glitter Graphics
Nagyon örülök, hogy szép szülinapod volt! Kívánok még nagyon sokat és mind legalább ennyire szépet! :)
VálaszTörlésNagyon nagyon boldog szülinapot!!! Csatlakozom egyébként Ninához ,én is azt hittem,hogy legalább egy tízessel fiatalabb vagy!!!A titkot kéretik közkincsé tenni:)))
VálaszTörlésBoldog szuletesnapot kivanok en is, es jo egeszseget, boldogsagot az elkovetkezendo evtizedekre :)
VálaszTörlésSok-sok boldogságot kívánok!
VálaszTörlésNyusszancska, boldog szülinapot!
VálaszTörlés(Ui: Meglepődtem, hogy ilyen öreg vagy már te is! :-)) )
(Ui: A csoki finom volt? Milyen fajta? Tudooood, csak mert a férjem nagy csokifaló, és imádja a különlegeseket!)
Glitterfy.com - Glitter Graphics
Boldog születésnapot kívánok.
VálaszTörlésMég sok ilyen szép szülinapot kívánok neked!
VálaszTörléshümmm hümmm ... én is azt hittem hogy huszonvalahány vagy!
VálaszTörlésEz most bók volt ám!
Isten éltesgessen!
Isten éltessen Nyuszika! :)
VálaszTörlésBoldog szülinapot még egyszer! :-))
VálaszTörlésBoldog születésnapot!:))))
VálaszTörlésBoldog szülinapot, Nyuszi!
VálaszTörlésNyuszika, örülök, hogy szép volt a születésed napja!
VálaszTörlésIsten éltessen Nyuszkó!
VálaszTörlésMindenki Newsees-ja!
VálaszTörlésMindamellett, hogy csatlakozom a többiekhez és ha megkésve is, de nagyon boldog születésnapot kívánok és minden szépet és jót, ami csak jár Neked (puszi-puszi :)) ), engedd meg, hogy tiltakozni merészeljek a "Krisztusi kor" kifejezés ellen, mert a 33-as szám kifejezésének ereje nem hathat Rád. Te NŐ vagy, nem férfi! Mi több: nyuszika, s mint olyan örökké kortalan, ahogy az imádott macikáid is, akik bármennyi idő óta is brummognak, egyre kedvesebbé válnak azok szívének, akik szeretik őket. :)
Isten éltessen!
Ez a kor azért jó, mert oda-vissza ugyanaz. :)))
VálaszTörlésHa egy picit megkésve is, de nagyon boldog születésnapot kívánok Neked!!!!! :))))
VálaszTörlésmegkésve, de annál nagyobb szeretettel kívánok boldog szülinapot! :-D
VálaszTörlésIstenke éltessen Nyuszkó! (itt is :))
VálaszTörlésIsten éltessen Nyuszika! Örülök hogy szép volt a szülinapod! :)))
VálaszTörlésNagyon-nagyon Sok Boldog Szülinapot kívánok Neked, Nyussz!!!! Remélem kaptál sok-sok szép ajcsit, és ölelést:)))
VálaszTörlésNagyon sok boldog születésnapot kívánok Neked, kedves Nyuszi!:))))
VálaszTörlésKöszönöm szépen lányok, olyan meghatóóó :-)))) Sajnos a korom nem érdem, a kinézetem sem mivel családi vonás. No meg hogy nyugisan éldegélek itthon mint "gyerek" :-)
VálaszTörlésAnyecs a csoki Cote d'Or olyan piros alapon fehér elefántos. 70 %-os csokitartalma van, tehát hízlal nagyon-nagyon :-)
Ma már dolgos hétköznapok vannak, s öregszem rendesen :-)
Jéééé, én is meglepődtem, akkor nem is sokkal vagy fiatalabb tőlem :):):) Boldog szülinapot kívánok még egyszer!! Amúgy én is úgy gondolom, hogy már nem kell banzáj, ünnep, stb... szépen csendben, nyugiban sokkal meghittebb tud lenni. Lehet, hogy tényleg korral jár ez? :):)
VálaszTörlésLehet, vagy talán nálam a téli születésnap teszi, tavasszal biztosan más lenne.
VálaszTörlésÉn is szeretnék nagyon boldog szülinapot kívánni neked drága Nyussz!!!
VálaszTörlésGlitterfy.com - Glitter Graphics
Köszönöm szépen!
VálaszTörlés