Addig nézegettem Carol szép Herbs-es RR-jét hogy félre dobva mindent nekiláttam én is a nálam következőnek. Szép és villám gyorsan hímezhető ez a minta. Tehát Anyecs szeretettel neked a kendődön a következő minta
Angelt meginterjúvolva, akkor megy tovább a maga útján, aztán majd meglátod hogy szeretnéd-e a 3. minta okán elküldeni neki utólag.
A másik eredményem iszonyúan meglepett engem is. Még Bátorákostól kaptam a magokat, amelyeket most vetettem el mint sokan közülünk az emlékére. Nem vagyok egy nagy kertész, a kaktuszokon kívül más virág nem igazán szívlel engemet. A kaktuszok közül is a szukulensek kevésbé bírnak, de remélem ezek a kis kaktusz kezdemények szép nagyra nőnek és a virágaikkal (ami büdi lesz) majd eszembe juttatják az én teknőcös barátnőmet. Tehát Vica tudom hogy látod az itteni ökörködésünket, neked ajánlva nézd milyen édes kis növénykék bújnak ki a magjaidból Köszönet érte Neked!
Lányok egy kérés: aki az elkövetkezendő 30 napban a következő tüneteket látja, érzi rajtam az jelezze - pirosodás, agylágyulás, depresszió, hirtelen hangulati változások, gyerek gőgicsélés a hasamból, múmiásodás. Kaptam gyógyszert hogy helyre billentse a buggyant bőrömet, de több oldalnyi a mellékhatási lista. Minden amit el tudtok képzelni benne van, s még több is. Tehát aki látja rajtam a változást jelentse, mert akkor aztán inkább bundát nyúzok és és újat húzok a bogyók helyett .
kár volt elolvasni a mellékhatásokat, tuti a legtöbbet tapasztalni fogod magadon, pedig nem is lesz igazándiból, jobbulást
VálaszTörlésa kaktuszgyerkőcökhöz pedig gratulálok, ezennel nyúl-kaktusz-mama lettél:)
nagyon szép lett a hímzés :)
VálaszTörléskaktuszokhoz sok... (cipzárasszájú szmájli)
gyógyszer: remélem, hogy mellékhatások nélkül hat arra, amire kell
Kertészkedjél,bökögessél,gyógyulgassál:))
VálaszTörlésaranyos kis minta/kép, a kaktusz kezdemények meg "múljonak ki" /ne fessük az ördögöt a falra...-hátha ennek ellenére pont az ellenkezőjét fogják csinálni: tovább növögetnek :-D/ , neked meg jobbulást, ja és mellékhatások? hát nem mindenkinél hatnak ugyanúgy......lehet h nem is lesz semmi.....de azért próbálj meg vigyázni magadra!!!!!!!!!!
VálaszTörlésKöszönöm lányok. Az igazság az hogy az én valah régi szép baba bőröm az utóbbi két évben Pöttyös Panni bundájára hasonlít. Nem kicsit, nagyon.
VálaszTörlésMost már a bőrgyogyi is úgy gondolta hogy ez nem járja.
A gyógyszernek már van hatása, no nem a bőrömre, arra ébredtem hogy maga vagyok a sivatag :-))) Ennyit én még életembe nem ittam. De nem panaszként mondom. Egy hónap és ma leszek a szépséges kiránynyuszikisasszony :-)
nyuszi, ugye nem roaccuttan kaptál?
VálaszTörlésTe vagy a második aki említi ezt a nevet. Szerintem azt akart a doki belép táplálni, de nem volt a gyogyótárban. Ezért kaptam helyette Aknenormin-t.
VálaszTörlésElolvastam a mellékhatás táblázatát, tudom mit okoz. De így már nem merek levetkőzni emberek előtt, nem maradhat így. Tuti kibelezem magamat, mert egy bogyótól is érzem hogy sivatagosodom.
De mesélj! Mi lesz velem, imádom a horrort :-)!
Én azt kaptam anno és még mindig küzdök olyan tünetekkel, hogy szájszárasság, szemszárasság, cserepesedő ajkak, bőrszárasság, tény, hogy a vulkánok eltűntek és a menstruáció előtti napokra pár pötty korlátozódik, meg ittott néha egy begyulladt tüsző, mert ebben a koszfészekben minden csupa mocsok, nem Szekszárd ez, de sokat szenvedtem... Nem volt elég a 3 hónapos kúra, fél évig szedtem a töménytelen A vitamint, januárban kezdtem, tehát amikor májusban már sütött a nap és meleg volt és még szedtem az először 2x20 és utána a 2x10 mg-okat, addig nekem hosszú ujjú felsőben kellett járnom, hosszú nadrágban, fedett cipőben, siltessapkában, mert ahol ért a nap, ott felperzselődtem, amúgy is fehérbőrű vagyok, de égési sebeket produkált rajtam a nap, mert ugye az plusz A vitamin neki, amit én meg már amúgy is tömtem magamba... Heti 2 labello elnyalogatása, éjjelente másfél lityó ásványvíz elszopogatása, belőlem élt a testápolóipar, és mindennek már 4 éve, és még mindig előjönnek a tünetek, mert ezek nem mellékhatásként voltak leírva, de nem ám, hanem velejáróknak... Nem előfordulhat, hanem elő fog... Aztán a nemi életem hálisten nullára korlátozódott akkor, mert ki tudja, bogyó mellett is van olyan, hogy becsúszik egy gyerek, ez még három hónappal a szedés után is olyat produkált, hogyha a közvetlen vagy közvetlen 3 hónappal utána teherbe esnék, akkor nagyfokú magzati torzulás lépett volna fel, de a kamasz és a hiúsága, végigcsináltam a kúrát, beszóltak, hogy igénytelen vagyok, mert pattanásaim vannak, rosszindulatú volt, de akkor már szerintem kutyaszart is kentem volna az arcomra, csak múljon, hát ezt is megettem... A Te gyógyszeredről nem hallottam még semmit.
VálaszTörlésCsilla valami ilyesmire számítottam :-))) Köszönöm hogy leírtad, tudom mire nem gondoltam. Én nem szeretek napozni, hófehérke voltam mindig.
VálaszTörlésNálam nem igazán pattanások vannak, hanem ezt úgy képzeld el hogy a testeden ahol szőr nő, illetve elméletileg szőr nőhetne annak töve bepirul. Tehát az összes szőrtüszőm piros. Van némi pattanás is, de az csak a dekoltázsomon, mert hol lenne máshol. A karom, lábam, arcom viszont piros iszonyúan. A többi stiklim már leányálom ehhez.
A fura az hogy a családban mindenkinek baba bőre van, tehát nem örökség. Nekem van tippem, a hormonjaim bandáznak, node a nőgyógyász tojt rá hogy hízom mint egy malac. Tehát először lórúgás, majd észszerű fogyókúra és talán helyre áll ami helyre állhat.
Én max egy hónapig vagyok hajlandó szedni, ha nincs javulás akkor basta. A gyerek és ágybeli dolgokkal sajnos nincs gond, partner hiányában. De most valahogy nem is randiznék, mert a bőröm elég csúnya, a mellékhatások pedig cikisek lesznek. Sebaj a munka miatt úgysem érnék rá :-)
Hát, minél kevesebb mellék hatással, de gyógyul meg hamar!
VálaszTörlésKöszönöm szépen, igyekszem :-)!
VálaszTörlésGratula Nyuszi !!! Főleg a növényeidhez !!!! én béna vagyok az estkéim tojnak a fejemre és nem bújnak ki :((
VálaszTörlésGratula a kaktusz-gyerekekhez, nekem még sosem sikerült "kikeltetni" kaktusz magot. A JJ-d nagyon klassz lett! A bőrödnek meg mielőbbi gyógyulást!
VálaszTörlésKöszönöm lányok :-)! Bevallom én sem vagyok egy kertész zseni, de ezek a magok muszáj hogy kikeljenek ugye. Vigyázom is őket nagyon!
VálaszTörlésKati az estikék még lehet hogy dideregtek, elvégre is volt ahol jég esett a napokban. Majd ha igazán szép meleg lesz biztosan kibújnak ;-)
Nyuszi, ha ez hiányzik és lesz tököm, kapsz belőle...:P Majd azt mondjuk a Te kertedből valósi...:P
VálaszTörlésRemélem Nyuszkó! Bár eddig a konyaszekrényen várták a meleget,most tettem csak ki őket :O
VálaszTörlésCsilla akkor teljesen tökös leszek :-))))
VálaszTörlésKati akkor meg azért :-) Mindenre tudom ma a választ :-)