2008. október 5., vasárnap

Kivételesen zajlik nálunk is az élet

Erre az időszakra időzítettem a legtöbb továbbképzésemet, hogy egyben letudhassam. Igen ám de az élet közbeszólt. Már nyáron elkezdtük keresni a szakembereket akik átalakítanák a fűtési rendszerünket. Megvettük a gázkazánt és vártuk hogy visszahívjanak. Nem egy, nem kettő, legalább 5 gázos szakival vettük fel a kapcsolatot sorban. Ránk sem hederítettek miután elmeséltük mit kellen csinálni és ők pedig ígérték hogy hívnak és kapunk árajánlatot. Aztán egyre idegesebbek lettünk amikor eltelt a szeptember fele és még mindig semmi. No most aztán a múlt héten szerdára megígérték hogy jönnek. Ezen a napon itthon maradtam, eltoltam a munkáimat hogy vigyázhassak Sofie-ra közben. Ütötték, verték a falat, húztak, vontak mindenféle drótot és csövet. Délben a főnök felhívott minket hogy estére majd kijön és csinál melegvizet és fűtést. Nem jött. Sebaj másnap jöttek a munkások, ekkor én már továbbképzesen ültem. Persze a kutya ki volt kötve az ülőbútorhoz hosszú pórázzal mert nem megbízható. Én reggel mint a középkorban a hideg fürdőszobában lavórban mosakodtam. Ámde este amikor hazaértem látom ám hogy ezek még javában dolgoznak és már hidegvíz sincs. Este 8-kor a főnök kijelentette hogy ja ő ilyen szabályzót még életében nem látott... Este fél 10-kor levonulnak, éppen van melegvíz és fűt a kazán.

Másnapra kiderül hogy semmit nem szabályoz, ha nem állítjuk le akkor addig fűt míg fel nem robban. Kikapcsoljuk, innen viszont vagy melegvíz, vagy fűtés van. A cég akitől vettük a kazánt elmondja hogy nem is tud kit kiküldeni mert senki nem ért ehhez a szabályzóhoz amit eladott nekünk. Délutánra nincs fűtés, nem kapcsol be a kazán . Én közlöm hogy ha szombatra sem jön ki senki beüzemelni a kazánt én bemegyek és irtóra ordítani fogok, mert nincs több nadrágom amit magamra vegyek. A Papám autodidakta módon gázosnak képzi át magát egy nap alatt, ekkor értük el a vagy melegvíz, vagy fűtés fázist.

Még nem fizettük ki nekik a munkadíjat, de én szívem szerint jó részét le is vonnám. Ugyanis közel sem így szerettük volna a fűtési rendszert. Erre az előző kazán is jó lett volna, s nem különben olcsóbb is.

Sofie drága . Nem bírunk vele, már bosszúból kétszeri is becsinált a szobába, először a cipőimbe ráadásul. Az ajtót majdnem szétrágta, a kilincs tiszta dörzspapír. Visít, ordít és ugat ha egyikünk elmegy. Ha mindketten távozunk egész nap az ablakban ül és tiszta kosz lesz az orrától az egész üveg. Kitaláltam hogy hívjunk hozzá kutyakiképzőt aki felméri mennyire kattant. Ugyanis nem barátkozik sem a kutyákkal, sem az emberekkel. A munkásokkal nagyon akart de annyira fél hogy szinte laposra kússza magát és cidrizik amikor egy méternél kisebb a távolság közte és az emberek között.  Felhívtam 3 alanyt. Az első azt mondta hogy engedelmességi dolgokat megtanítana neki itthon is, de jobbnak látná ha bentlakásosba vinnénk hozzá és ott ők ember és állat közelséghez szoktatnák. Hát ezt nem tudom, mivel menhelyi kutya, félek hogy ezt véglegesen elhagyásnak minősítené Sofie. A második alany egy férfi volt, aki kb. egy hete jött házhoz. Irtóra ért a kutyákhoz, tudta Sofie-val hogyan kell bánni, a hülye kislány imádta is. Igaz tőle sem viselte el a hirtelen mozdulatokat, vele is volt hogy bizalmatlan maradt. De ő el tudta érni amit mi nem, nem csak ülni, hanem feküdni is megtanult ezen másfél óra alatt. Többféle tippet kaptunk, főként hogy pozitív megerősítéssel próbáljuk motiválni, s hogy valóban nem tudjuk kutyaiskolába elvinni még. Ajánlotta hogy nekik van kutya óvodájuk, ahol csak szocializálódnak a kisebb kutyák és ott lehet hogy fel tudnánk Sofie-ban oldani a kutyákkal szembeni előítéletét. A világ végén van a suli a 17. kerületben, de lehet hogy ez lesz a megoldás.

A harmadikat ma kettőre vártuk, teljes glancban, Sofie felszerszámozva, én pedig félretettem minden hímzést és munkát. De csak vártunk, vártunk és nem jött. Majd négy órakor felhívott hogy akkor ugye hozzánk kell jönnie. Én kijavítottam hogy kellett volna, mert kb. két órát késett máris. Ő hivatkozott a forgalomra, de én azt gondolom hogy ha még a telefont sem tudta felvenni és szólni hogy késik (nem keveset) akkor nem volt oka megsértődni, pedig megtette, mert lecsapta a telefont amikor mondtam hogy most már ne jöjjön ma mivel nekiláttam háztartást vezetni.

Azt azért mégsem mondhattam hogy odaég a goffri . Egyébként is dolgoznom kellene, egy órát elvett a délutánomból azzal hogy nem jött. Addig nem mertem könyvelni, sem hímezni mert egyiket sem lehet csak úgy eldobni azért hogy rohanjak az ajtóhoz a csengőre megbolondult kutyával.

Nem bírtam magammal és muszáj volt megrendelnem Ityamon Rita segítségével ezt a szépséget . Pénteken aztán mehettem is érte, még este szétválogattam a fonalakat, elkezdtem a zoknit kijelölni az anyagon, beszegni. Muszáj volt néhány sort is böknöm rajta a lelki békém megnyugtatása végett. Pedig több RR is itt nyugszik nálam, s még a Magazinos hímzés is félbe van hagyva. Ez igazi szerelem hímzés lesz, de az idei Télapó még nem tud majd semmit bele csempészni az bizonyos.

Ez nem lett valami izgalmas blog, de talán a két kép láttán megbocsátjátok nekem.

17 megjegyzés:

  1. Hát, ez elég zajosra sikerült tényleg. De tudod, felhők mögül a nap.... :))) Én már 3 hete le kellett, hogy húzzam a rolót a szar idő miatt, most meg mikor már tudják, hogy bezártam 1000 fok lesz, amikor már senki nem tud róla. Kitartás, hímezzünk! :)))

    VálaszTörlés
  2. Az időjárás nekem sem a kedvencem az utóbbi években. Főként ha derékig érő hóval "ajándékoz" meg minket idén az ég.

    Nem zaklatott fel nagyon egyik sem, csak nem értem ha én szolgáltatok valakinek akkor igyekszem jól csinálni nem? Hová megy ez a világ ha én az igénybevevő könyörgök hogy ugyan már foglalkozzanak egy kicsit velem a pénzemért.

    VálaszTörlés
  3. Látom másutt is, nálad is zajlik az élet! "Szakemberektől" mentes, nyugalmasabb napokat!

    VálaszTörlés
  4. Én nem fizetnék... illetve megkérdezném, hogy mit gondol, mennyit fizessek ezért a munkáért???

    VálaszTörlés
  5. Hát, Nálatok tényleg zajlik az élet! Olyan nehéz megbízható szakembereket találni mostanság! Azért remélem, hamar túllesztek ezen az időszakon!

    VálaszTörlés
  6. Én azt nem értem, hogy mindenki sír-rí, hogy nem éri meg vállalkozónak lenni (amiben azért van valami), de közben meg utálnak dolgozni. Pedig a pénz után menni kell(ene). Meg mindig is ez volt a véleményem, egy jó szakember jól keres(het). Főleg fenti szakmában, ami ugye mi nem tudunk házilag megoldani...

    VálaszTörlés
  7. Hát tényleg nem unatkozol Nyuszi.
    A szakemberekről meg megvan a véleményem. Egy vagon pénzt fizetsz, de azért szemmel is kell tartani őket, nehogy más legyen a végeredmény mint amit szeretnénk.

    Macis csimma nagyon édes. :-)

    VálaszTörlés
  8. Nálad a pont !
    Sajnállak Nyuszóka , de ez a nagy Magyar valóság :-((( Én is ráfaragtam sajnos ....

    VálaszTörlés
  9. Ja a csizmi cukker !!! Maciiiis ...

    VálaszTörlés
  10. Még nem volt vége a sztorinak. Nagyban dolgozom fent az irodában amikor a Papám este 3/4 7-kor feljön högy a gázos itt lesz fél órán belül mivel elkezdett folyni a kazán...

    Komolyan mondom ezen már csak nevetek :-) Hát valóban itt volt, hogy mire jutottak nem tudom mert csak addig őriztem Sofie-t míg el nem hagyta a lakást és rögtön visszarohantam ide dolgozni. Most majd utána járok mi van: melegvíz, fűtés vagy egyik sem és öltözzek megint eszkimónak :-)

    VálaszTörlés
  11. Építkezés után-közben, mert ennek sose lesz vége, egy percig sem csodálkozom a történeteden. Pedig én csak az asztalosokkal vagyok bajban.... de azokkal mindig :-(

    Jó a csizmád, ill. jó lesz amikor elkészül :-) A q-snap-ot is most vetted?

    VálaszTörlés
  12. Nyuszó én nem láttam zavarosnak ezt a blogot..picit zűrös a napod:) nekem ez jött le...bár lehet azért értettem ilyen jól, mert nekem is fura napjaim vannak mostanság:)...
    Na most nem azért , de ilyen esetben azért miért nem adja vissza a pénzt, viszi a francba a büdös kazánját...szerintem kötelesek lennének min. egy listát adni, hogy kihez forduljatok ki tudja szerelni...hogy tud eladni úgy kazánt, hogy nem tud mellé senkit min. ajánlani, hogy beszerelje...pláne ha az ember a jótálásokra gondol amiknél ilyen eseteknél elő írják, hogy a garancia csak akkor vonatkozik rá ha hozzá értő szakemberrel szerelteted...Persze ettől nem lenne fűtésetek meg melegvíz, de lehet jobban járnátok ha vitetnétek vele a francba a kazánt miután visszaadta a pénzt persze és beszereltetnétek egy olyat ami működik is...persze nem fizetnék a neves szakembereknek egy fillért sem..el nem végzett munkára???Mire fel?

    Csizmi nagyon helyes!
    Sofie..hát majd nő még egy picit és komolyodik:)...

    VálaszTörlés
  13. Mák el sem merem mondani mindez mennyibe fog kerülni...
    Fűtés van, melegvíz csak a tartályban. Remény a helyzet megoldására a Holdban, de már nem izgat.
    Hétfő van és jönnek az ügyfelek akik felizgassanak :-) Az elsőn már túlvagyok.

    Sofie közel 2 éves, ez már nem komolyodik, csak hülyülni fog az öregséggel :-)

    Mák babuci még marad? Hogy viseled?

    VálaszTörlés
  14. Nyuszkó:(..Na igen ez azért nem hangzik valami jól...Mondjuk nem igaz, hogy tehetetlenül el kell ezt fogadnotok..azért szerintem azért amit eladnak valamilyen szinten felelőséggel tartoznak...Pláne ha a garancia feltételekhez kötött..fogyasztóvédelmet nem próbáltátok megkérdezni ilyenkor ti mit tudtok csinálni?

    Babuci...hát nem nagyon siet kifelé...tegnap azt mondta az orvosunk, hogy szerinte max. 2-3 nap...de ha azt veszem, hogy szept 28-ra voltunk kiírva...szóval nem tudom...Az igazat megvallva nem nagyon viselem jól ezt az időszakot már...Hetek óta annyit sem alszom mint eddig, és hát már minden bajom van:D, de ez van...várok...mást úgy se nagyon tudok csinálni:D:D..Most pl. várom Manya babucijáról a képeket, mert tökre örülök neki, hogy sikerült megúsznia a csaszit, meg, hogy így alakult:D:D:D..

    VálaszTörlés
  15. Nyuszi,kitartás!
    A csizmácskád csudaszééép!
    Mákocska,azt hittem már "rég" kibújt a babóca.Én a kiírás szerint egy hetet ráhúztam itthon,aztán befektettek...annyit idegeskedtem,hogy mi lesz itthon a két gyerkőccel,hogy rögtön beindult a szülés:))Ez az időszak a legrosszabb,tehetetlen vagy:))

    VálaszTörlés
  16. Én megcsináltam, hogy nem fizettem egy vasat se. Nektek is ezt kellene. Nálunk anno volt egy aug.31-i kivitelezési határidő, december 22-én még kivonult a gázművek engedélyezni, majd beköltöztünk és nem indult el a fűtés. Úgyhogy mondtam, bocs, elvitte a kötbér.
    Ejnye Szófia, drága! El lesz porolva a kutyabundája, ha így folytatja:-)!
    De jó, te legalább elkezdted. Nekem idén se lesz kész ez a csimma:-(

    VálaszTörlés
  17. Van már belőle 8 sor a szárából :-)

    Az imént hívtam a barátnőmet hogy nála mi a helyzet, ő is mindennapos volt. A beszélgetés közepén derült ki hogy már a kórházban van, és a kisrác holnap fél 9-ig kapott haladékot, aztán kicsalogatják.
    Olyan fura, valahogy én laikus fejjel azt hiszem még mindig hogy ez valami váratlan dolog, s nem előre tervezett. Bajban is voltam, mert ugye hogyan köszönjek el tőle, mit kívánjak neki? S akkor most menetrendszerint holnap fél kilenckor kezdjek el izgulni és 10-kor már kapom is az SMS-t (császár lesz eü. okokból) hogy megszületett? Ez olyan fura nekem.

    A gázbojlert lefényképeztem, már amit alkottak a szerelők, de most tényleg dolgoznom kell mert eddig csak telefonon ügykezeltem. Délután felteszem nektek a XXI. századi gázszerelést képekben :-)

    VálaszTörlés