...avagy bocsánatot kérek mindenkitől hogy ennyir eltűntem
! Néha bele-bele olvastam a blogjaitokba, de a kommentekre már nem volt agyi kapacitásom.
Pedig hiányoztatok ám nagyon ! Valami őrült ötlettől vezérelve az év második felére elvállaltam egy kijárós munkát és heti egyszer szerdánként ott könyveltem a cégnél. Ez nem is lett volna baj ha a cég közben nem akar összeolvadni, ha tudják hogy mit akarnak, ha a másik cég is tudja hogy mi kell csinálnia és nem utolsó sorban a feltöltéshez az adatokat nem a határidő előtt egy nappal közli. Egyszóval nem igazán értem rá gondolkozni az utóbbi időben.
De közben azért rácsodálkoztam a karácsonyi készülődésben mutatott ajándékokra és díszekre, olvastam hogy tündérek pl. Cilinek visszajuttaták a kártyájáról tévesen levett pénzt, s a szomorú dolgokat is. Majd minden ajándékkal elkészültem hímzésben karácsonyra, szegény Dana várja még nagyon a meglepijét (dolgozom rajta ). Családi ajándékok tegnapig még semmi nem volt, ma már talán egy kicsit előrébb tartunk. Dekorálását a lakásnak úgy-ahogy elkészítettem, díszkivilágításunk az idén is van.
Így Karácsony előtt egy nappal szeretném mindenkinek megköszönni hogy itt lehettem, hogy olvashattalak benneteket. Rengeteget tanultam tőletek, sokat is kaptam akár mintában akár ötletben. Vígasztaltatok amikor bánatos voltam, velem örültetek amikor örültem.
Ezzel a fura Sofie képpel kívánok mindenkinek:
Boldog Karácsonyt! Merry Christmas! Buon Natale!
Szia Nyuszi, örülök, hogy a hallgatásod nem azért volt, mert baj van, "csak" szokásosan halálra dolgoztad magad. :-D Neked is boldog ünnepeket. És kicsit pihenj is. Rád fér. :-DDDD
VálaszTörlésÉn pedig annak örülök hogy itt voltál és olvashattalak. Békés, boldog karácsonyt kívánok neked!
VálaszTörlésNyuszi, sokszor hiányoltalak, örülök, hogy jól vagy!
VálaszTörlésJó, hogy te is újra itt vagy. Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok én is Nektek. Meg hát a kópé Sofie-nak is.
VálaszTörlésNeked is békés,boldog Karácsonyt kívánok!
VálaszTörlésHa gonosz lennék csak annyit írnék, hogy én nem hiányoltalak.
VálaszTörlésDe csak azért, mert más módon elértelek.
Örülök, hogy vége a húzós időszaknak.
Köszönöm szépen lányok :-)!
VálaszTörlésMár jól vagyok, tele a pocakom mindenfélével (főként sütivel), az ajándékok is mintha meglennének és most a Dirty Dancing-et nézem :-)))
jaj de édes!!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésJaj, ez a Sofie nem is tudom, hogy örül-e a karácsonynak, vagy inkább annyira bánatos, hogy a gazdi annyit dolgozik... tök édes :D:D:D:D:D
VálaszTörlésNeked is Boldog Karácsonyt, és most már tessék kicsit leereszteni, és pihenni!! :):):)
Heni is-is :-) Majd holnap meglátjuk amikor a fenyőfára felkerülnek a szaloncukrok hogy mennyire viselkedik jól :-)))
VálaszTörlés