A könyveléshez az utóbbi napokban nem sok kedvem támadt. Dolgozgatok, de inkább az elhatározásom többi részét helyezem előtérbe. A Meska boltomat már feltöltöttem azokkal a dolgokkal amelyeket szerettem volna állandóra ott látni. Még egy cicus készül, no meg talán egy egérke.
Közben a Praktika magazin újabb merényletet követett el ellenem, a saját fejlesztésű Praktika macijukat felöltöztették farsangi méhecskének. Nekem itt végem lett és egyre jobban hallottam a brummogást a szomszéd kreatív szobából. Igaza is van, már mióta várja hogy maci formát öltsön. A készletet még tavaly kaptam az egyik ügyfelemtől ajándékba, mivel elvállalta hogy hoz nekem Buda számomra elérhetetlennek tűnő részéről. Az üzlet az volt neki benne, hogy két készletet hozott és kérte hogy a másikat így készítsem el az unokáinak. Egy kicsit átalakítva ezt meg is tettem és azóta boldog maci 3 gyerek között.
Viszont van nekem egy kedves barátnőm aki szintén maci fan. Hiába mondtam neki hogy ne és ne nézze meg a Praktika magazint és főként ne kezdjen könyörögni utána. Hát nem megnézte?! Kénytelen voltam egy másik beszerzési forrást keresni, mert még mindig nem költöztem közelebb a magazin kiadójához. Egy kedves könyvelő topik társam vállalta hogy elmegy és hoz nekem. Egy készlet nem készlet alapon rögtön kettőt kértem. Jelentem a képen látható 3 készletben, háromféle bunda található. Gondolom minél jobban megy az üzlet, annál rosszabb anyag kerül a készletbe. Illetve ez így nem igaz, de azért fura hogy nem azonos bundával adta most a két készletet: az egyikben hosszú egyenes szőrű bunda volt, a másikban göndör szőrű.
Sebaj biztosan lesz maci készítés a hetekben, mert most már hárman brummognak a szomszéd szobából :-)
Az olasz tanfolyami elhatározásom kudarcos lett egyenlőre. A Katedra ugye megszüntette a csoportot, a másikon meg már elindult január közepén. A hó is rengeteg körülöttünk, így azt a döntést hoztam hogy inkább itthon próbálom a leckéket elsajátítani és amikor végez a mostani csoport a szinten akkor csatlakozom a következő ciklusban hozzájuk.
A tavaszt változatlanul várom, rengeteg indokom lenne miért szeretnék napsütést és ezt a rengeteg havat elolvasztani. Valahogy a munka is jobban megy ha nem sötét és hideg idő van kint, másrészt hiányoznak a kerti virágaim. Az idén dísz napraforgót, estikét és egy kis lila virágot is ültetnék a nárciszok és tulipánok mellé.
Nem mondod, hogy volt az illető barátnő ilyen elvetemült. :-D
VálaszTörlésA problémáid pedig remélem hamarosan rendeződnek.
Dana fél év, de nem bánom mert ez sokkal jobb hír mint az eredeti. Majd priviben ha legyőzöm a szégyenlősségemet mesélek.
VálaszTörlésDrukkolok, hogy a nagyobb kő is legördüljön a lelkedről!!!
VálaszTörlésImádom a havat, de ez már nekem is sok, és napocskát akarok, és meleget!
De édes kismackók , nálam is erősen brummog egy ....
VálaszTörlésEgész maci-családod lesz :)))
VálaszTörlésNyelviskola... Rosszak a tapasztalataim, nekem a magántanárosdi vált be - igaz, havonta többe kerül, de összességében nem, mivel jóval rövidebb alatt szerez az ember használható tudást, ráadásul a saját (és persze a tanár :-D) tempójában :))
Már én is úúúgy várom a tavaszt! Vettem virágmagokat, meg -hagymákat, már csak a napsütésre, melegre kell várni...
Szihaj maximum egy az enyém, Dana már igényt tart egyre és ki tudja a harmadikat sorsa hová vezeti :-)
VálaszTörlésóóóóóóóóóóóóóóóóó! édesek! na kitartást...gyógyulgass...:-D
VálaszTörléstavasz,,,,,, tavasz.......
Khmm, csak nem felém ????? Barneynak lenne neje :-D
VálaszTörlés