Itt látszik is hogy szegények kénytelenek kint aludni azóta :-)! Gonosz vagyok? Hát lehet, de minden vágyam a tavasz eljövetele.
A hétvégén le akartam bontani a karácsonyi dekorációt és a fát is. Mű fa, tehát nem hullajtja a leveleit, nem ezért. De az égiek elintézték nekünk hogy legyen el foglaltságunk más irányban. Még pénteken hazafelé jövet a Pestről hoztam kenyeret és némi sült kolbászt, mintha éreztem volna. Szombat reggelre leszakadt az ég és egészen vasárnap estig 50 centi hó esett le. Ennyi havat régen láttam egyben, szinte lehetetlen volt kijutni innen. A hűtő üres volt lévén szombatonként töltjük fel egy nagy bevásárlással. Nem jutottunk be, így azt ettük ami volt, szerencsére rendelünk kaját hétközben és volt még szombatra főtt étel. Egyébként pedig tejfölt ettem, sütöttem meggyes piskótát az utolsó tojásokból. Murphy törvényei szerint ilyenkor minden összejön, még a WC papír is fogyóban volt :-) Vasárnap reggelre ásott az édesapám egy rést magának mert a tenisz az egy szent tevékenység, oda még ha tank támogatással is, de el kell menni. Hozott némi eleséget, s így már nem haltunk éhen.
Tehát maradt a dekoráció és az álmélkodás hogy nem a tavasznak kellene jönnie ?! A hó természetesen ebben a szibériai hidegben nem olvad, csak maximum kicsit összeesik, már kisebb hógolyónak néz ki a kocsim is.
A szerviz lehet hogy örvendezik hogy sikerült a hibát megtalálniuk, de mivel azóta nem is indítottam be, fogalmam sincs hogy ez igaz-e. Egyszer talán tavasz lesz és az is kiderül hogy a kis kék autóm mozog-e még.
Tegnap aztán kimerészkedtem, egészen a gödöllői postáig hogy feladjam a leendő gazdájának Vilmos egeret. Egész gyorsan megjártam, majdnem fél óra alatt már itthon is voltam. Egy meglepetés azért ért a BKV részéről: a HÉV amúgy is magas lépcsői sík jegesek voltak! Nekem nem annyira gond mivel bakancsban egészen jól elmozgok, de annak aki még nehezen is lép le a magas fokról és még jégre is kell...
Megkaptam ma a Keresztszemes Magazint, az e haviba én a férfi step cipőt hímeztem. Vittem dekorációnak a step cipőimet is, és örömömre fel is használták őket nem is egy helyen. Most is hímzek egy projektet, ugye ez még megjelenés előtt titkos, de aki eljön a februári keresztszemes találkozóra akár láthatja is ;-) Most tényleg nem fogom elfelejteni a találkozót, jól bevéstem a naptáramba, és szinte minden helyre ahol szem előtt van.
Valahogy van is munka kedvem, meg nem is. Dolgozom - bérszámfejtek - de érdemben nem érzem hogy haladnék előre. Kicsit hezitálnak az ügyfeleim hogy teljesítsék amiket kérek, de az is lehet hogy ők is úgy vannak vele hogy dolgoznának meg nem is :-) Így van egy kis időm blogot írni és befejezni a félbehagyott dolgokat.
A tavasz elmarad a maci alszik tovább.....
VálaszTörlésA cipelődet megcsodáltam , mivel ma megjött a cucc meg az újság...és a nyereményem is . Viszem majd a talira , mert élőben csodaszép.
:))) Én még elfogadnék némi havat. Itt mi mindig megszívjuk. Esik jó nagy adag, és elolvad, vagy eső esik rá. A rakpart lezárva, közlekedni nem lehet. Minden csupa sár és latyak. Jó, ropogós havat akarok, de engem senki nem hallgat meg :DDD
VálaszTörlésHát, most én is örülök a hónak, pedig nálunk nem volt 50 centi, és már inkább latyak, mint fehér, de az a pár nap havas móka a srácokkal feledhetetlen. Bár a kisebbik még mindig fél tőle, de a nagylány már hóembert épít, a macskánk pedig megtámadja azt, és lelopkodja a gombjait, meg a szemeit. Tán egércsapdát akar felállítani, mert máskülönben nem értem, minek neki a dió! :O :DDDD
VálaszTörlésA cipőt pedig megcsodálom amint lehet! ;)
Kivételesen ma én is szomorkodtam, hogy sütanap van :)
VálaszTörlésSenki sem mondhatja, hogy nem tettél meg mindent a tavaszért.
VálaszTörlésA kolléganőimmel pedig pont ma beszéltük, hogy valaki küldhetne felénk is havat. :-) Itt alig két centi van.
Danaaaaaa! Ne piszka nyuszi! Mert megveszik és megharap :-)!
VálaszTörlésDana!!! Küldök!!!!!! Nekünk több is van, mint kéne!!!
VálaszTörlésCili, Newsee küldhetitek. :-)
VálaszTörlésNyugi , a jövő hétre is havat jósoltak :-((((((
VálaszTörlésNálatok :(((
VálaszTörlésSajna nem küldhetek postán neked havat :-((((( Pedig dejó lenne .....
VálaszTörlésVégre mernék kimozdulni.