2011. június 22., szerda

Ruhák és színek

Tudom hogy pihent kérdés ily melegben, de nézzétek el nekem mivel most mostam éppen a kedvenc ruhámat. 
Miért van az hogy bármilyen ruhát is veszek, akár olcsón, akár drága boltokban mindegyik engedi a színét ?  Nem igazán értem miért van ez, hiszen pont azt látom a tévében hogy színmegőrző mosóporokat hirdetnek, ahelyett hogy szín "bennetartót" hirdetnének.

Van persze amelyik csak kicsit engedi a színét és azt össze lehet szín azonosakkal mosni, de pl. a lila ruhámat semmivel mivel nincs lila ruhám ami sötét lenne. Így aztán van fehér, van fekete/sötét mosás és a tarka már csak az lehet amit jóval korábban vettem még a boldog békeidőkben. A mostaniakból lavóros mosás lesz mindig és a gép csak arra van hogy kitekerje a végén a száradás végett.

Csak én bénázok a vásárlások során, vagy nektek is fognak az új ruháitok jó pár évig? Használna az ecet vagy ne is próbáljam mert ugyanúgy engedi majd később is a színét? Színfogó kendő ér valamit balesetek esetére (már amikor belekeveredik) ?


30 megjegyzés:

  1. Nem tudok segíteni sajnos, azt tudom hogy a kínaiban vett gyerek ill. női gatyák (sötét színűek) gyönyörűen eresztik színüket :(( Dehát ez van, viszont ott kapok magamra gatyát.
    A H&Mben veszem felsőimet, feketét, sötét színűek, sosem eresztették színűket.
    Színfogó kendőt nem használtam még.

    VálaszTörlés
  2. Nekem C&A-s ruhák eresztik a színüket, a H&M nekem is színtartó. Igazság szerint ezt előre nem tudhatod, tehát nem bénázol. Azon múlik, hogy az alapanyagnak mivel és hogyan fixálják gyártás során a színét. Részemről minél kevesebb nehézfém van benne annál jobb, és annál színeresztőbb... Bár meglehet, hogyaz utóbbi időben feltaláltak valami gyengédebb módszert is, végétére is 20 éve tanultam. :O De tuti nem te szúrod el a dolgot, és igen, nekem is egyre több iylen ruha van...

    VálaszTörlés
  3. Az en ruhaim mar hasznaltak altalaban.A gyerekek,ha kapnak ujat,tenyleg eresztik szinuket es ugyanugy jarok el,mint te.:(

    VálaszTörlés
  4. nekem általában csak a piros göncök fognak, de azok nagyon

    olyan izékendőből volt itthon mintám, de erősebb színű festékeresztésnél - ha jól emlékszem - 5 db-ot ír egy mosáshoz, ennyi erővel meg az árát tekintve, moshatom külön az 1 db göncöt, a kendőt nem próbáltam ki végül

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen a hozzászólásokat :-) Igen nekem is C & A ruháim is vannak. De a méregdrága duci farmerjaim is bőven kékítenek és nem az eget ahogy
    József Attila verselte :-)

    A kendőt akkor ejtem a listáról, bár bevallom nem is lenne jó lehetőség, mert egyre szivárványosabban öltözöm.

    VálaszTörlés
  6. Én használom a színfogó kendőt ! Szerencsém van, mert lusta ember vagyok- szemüveg nélkül nem látok ! tehát egy mosás, egy mosókendő párosításban, nem fogják meg a ruhák egymást !! Mármint az én vacak, régi ezeréves itthoni pólóimat, csak a fiam méregdrága új pólóját fogja meg mindíg valami :-))) És ezt a saját festésű színt SEMMIvel nem tudom eltüntetni, kihypózni, domestoszozni.... stb. tehát ezek új, batikoltként élik új életüket. !

    VálaszTörlés
  7. Ági ez jó! Batikolt póló :-D

    Én is mostam már össze az indiai ruhámat egy kézzel kötött pulóverrel... A ruha győzött, a pulóver vesztett.

    VálaszTörlés
  8. Erdekes,amit irsz Adrienn,nekem is van ruham az itteni C&A-bol,de meg a fekete nadragom sem fogott ossze semmit sem.

    VálaszTörlés
  9. Érdekes, én sem tapasztalom ezt a színfogást... bár, mivel mi négyen vagyunk, elég könnyű szín szerint mosnom... fehér, fekete, kék, piros, és drabb csomagokat tudok összeállítani, és szinte soha nincs baleset...

    Mosódióval, mosószódával mosok, lehet hogy ez is számít.

    VálaszTörlés
  10. Én mosóporral mosok, jó sokat. Nálam sem sűrűn van igen fogásos dolog. A kínaiakkal kell vigyáznom. A C&A-s cuccok sem fognak

    VálaszTörlés
  11. Hát pedig lányok a lila hosszú ruhám drága C & A termék. Bár relatív hogy mi a drága, de azért 5000 felett egy vászon ruha nem ócsó. S festeni tudtam volna a lila vízzel amit eregetett.

    De a pántos pamut topjaim is eregetik a színüket amit ott vettem. Csak azért kérdeztem főként mert mástól is hallottam hogy nem túl takarékos a mosás 1-2 fős családokban ha minden színt külön kell mosni.

    Majd most teszt jön megint mert a Vögele boltban leárazás van és henger testemre vehetek cuccokat kedvezménnyel. Az sem olcsó kínai, meglátjuk azokkal a cuccokkal mire jutok.

    VálaszTörlés
  12. Nekem a c&a-s cuccaim sem fognak, múltkor a Vögelében vásároltunk be - köztük egy lila blúzt is - egyik sem fog.
    Én csak a pirosakkal állok hadilábon, illetve egy két nagyon sötétkékkel vagy feketével, de családdal a hátam mögött nekem sem okoz gondot a színek külön mosása.

    VálaszTörlés
  13. Hát van egy olyan érzésem, hogy nem csak ruhafüggő a dolog hanem mosógép és programfüggő is.

    Nekem sincs gondom a színekkel, max. az első mosáskor eresztett a farmerom.

    VálaszTörlés
  14. Csatlakozom Danához, bár azt is hozzáteszem, hogy lehet, hogy eresztiik a ruhák a színt, de nem látom a vízen, mert az nem a kádba megy, hanem kapásból a hálózatba, de a ruhákon nem vettem észre. Én 40 fokon mosok mindent, előtte áztatok, ha kell. Mondjuk, túl sok újonnan vett ruhám nincs is :))

    VálaszTörlés
  15. Nos igen lehet hogy félreérthető volnék. Én az új ruhákat eleve nem mosom össze a többivel, tehát látom a lavórban ha engedik a színűket. Azután ha nagyon, akkor soha nem kerülnek be a többiek közé. Lehet hogy a mosógépben nem fognák össze a többit, de nem kockáztatok. Egyedül a farmeremet dobom be a feketék közé kék létére, "azt fogd meg ha tudod" jeligére :-)

    A mosógép valami német elit, tehát elméletileg azzal nem lehet baj.

    VálaszTörlés
  16. Én ritkán veszek új cuccot, de régebben a kínais nem fogott.
    (Most belefutottam olyanba ami nem kínai és fog, de azt kézzel mosom külön. )

    VálaszTörlés
  17. Nálunk a dolog úgy folyik, ahogy sikerül: mondjuk alapból fekete, fehér, színes mosás van, de mivel lusta ember vagyok a színesből gyakran összejön a kék-szürke és a barna-zöld kombináció külön... ami külön megy az a piros, ami tulajdonképp piros - lila - rózsaszín. Ennek mindig zseniális színe van, de a ruhákon ilyen kombóban nem hagy nyomot... Legalább nem fakulnak úgy :) Igazából ez az alapmódszer, mert ha esetleg vmi mégis ereszt, ha olyan színnel rakod össze, nem fog látszani ;)
    A színfogó nekem bevállt, ha van a mosásban új cucc, akkor ált. megy egy a biztonság kedvéért bele...
    Ami viszont halál, az a fekete póló fehér nyakkal... ez sírba visz: ha feketével mosod, szürke lesz a nyaka, ha mással, kifakul... :(

    VálaszTörlés
  18. Zsu, nekem vannak olyan párosításdok, amiket ezen okból meg se veszek:-)))

    Pl. Zsombinak van kék-fehér pulcsija, na azt mivel mosom:-) Már ilyeneket nem vásárolok:-)))

    VálaszTörlés
  19. Nálam is így megy, mint Cicánál... :)

    VálaszTörlés
  20. Ja és feketék csak 30 fokon.... (korábban annyira lelkes voltam, hogy megvettem a feketeruhamosószert... nem tudom, talán egy kicsit védte a színeket)

    VálaszTörlés
  21. Igen már én se veszek magamnak ilyen színösszeállítást, de Gábor most is pont ilyet kapott a névnapjára....
    Megkédeztem tőle, hogy fakón vagy szürkésen kéri vissza... szürkésre szavazott ;)

    VálaszTörlés
  22. Nekem a bordó-drapp és piros-fehér kombó nem jött be, utána közöltem azzal, aki ilyet vett magának, hogy akkor mosod külön kézzel

    VálaszTörlés
  23. Én is mosódióval, illetve a kényes fehér dolgokat 100% lebomló mosopór és mosószoda 50-50%-os keverékével.
    C&A-ból főleg a ffi ruhák fognak, de előfordult már női-gyerek darabbal is. Biopamut esetében mindig. :(
    Viszont végső megoldás a Cili féle "nagygycsaládos csomag". Én is mindig összevárom az adott színeket, és már mehet is. Csak új ruhákat mosok elsőként kézzel külön. Egyrészt, hogy ereszt e, másrészt én ilyenkor mindig kapásból ecettel öblítek- biztos ami biztos... Meg persze a mosógépbe is csak azt rakok öblítő helyett.

    VálaszTörlés
  24. Nyuszika ecetes öblítést ajánlok. Nálunk minden megy a gépbe, igaz, színenként válogatva. Nagy a család, így csak a fehérrel nem telik meg a gép, de indítok külön mosást feketének, külön a farmeroknak, a kötötteknek, aztán a színesek közül a világosaknak, majd a sötét árnyalatúaknak. Külön mosom a törölközőket, az ágyneműt, meg ami a halálom, de nem tudom mivel foghatnám össze az a konyharuha. Tényleg, ti mivel mossátok együtt a konyharuhákat?
    Írnátok kicsit részletesebben a mosódióról? Mit mostok vele, hány fokon, nem fakítja a színeket, fehér lesz tőle a fehér, mindent azzal mostok? Hol veszitek, hány mosásra elég?

    VálaszTörlés
  25. Köszönöm szépen Ankaaa, én is erre gondoltam. Nálunk egyébként van fehér, és van sötét mosás. Azokkal nincs is baj, de valahogy a tarkák alapvetően fognak hol kicsit, hol nagyon. Lehet hogy túl színesen öltözködöm és be kellene "szereznem" két gyereket :-)

    A konyharuhákat alapvetően egy kis mosással mosom, mert valóban nincs igazán mihez hozzávenni. Ha csak egy van és nem nagyon pecsétes akkor maximum a törölközőkhöz veszem hozzá.

    VálaszTörlés
  26. Konyharuha nálunk is a törölközővel, esetleg ágyneművel van mosva... de általában engem is gondolkodóba ejt. :)

    A mosódió nagyon sokáig elég. Nálunk 2 felnőtt, és 2 ovis gyerek van. Tiszta fehérekhez én Sonett vagy Almawin méregdrága mosópor használok, amit mosószóda összekeverésével teszek gazdaságossá. Ez megy a fehérekhez tehát. (bár nyári UV erős napokon a nap csodásan fehérít)

    Elsőre 1 kilós kiszerelést vettem a dióból, az több mint egy évig elég volt. (akkor még csak 1 bébink volt) Színes és sötét ruhákra használom. A ruha színét az öblítő fakítja valamint a mosópor, mivel a vegyi anyag belerakodik a szálakba és azok közé, így megtörik a fény rajta, ettől látszik fakónak. Ebből következik, hogy ha ecetet használsz öblítő helyett, valamint diót por helyett, akkor a színek nem hogy fakulnak, hanem sokkal szebbek lesznek. (Az ecet kioldja a lerakódott szemcséket) Az anyag száradás után kicsit durvább a diós-ecetes mosással, de ez vasalással illetve 10 perc használattal elmúlik.

    Mosáson kívül használhatod még hajmosásra (eszméletlen jó!), kutya-macska fürdetésre, felmosásra, mosogatógépbe vagy kézi mosáshoz... és még ki tudja mi minderre. Megrendelheted a neten is, de bioboltokba, drogériákba is kapható. Pl.: DM


    Ja, és mindent 40 fokon mosok :)

    VálaszTörlés
  27. Mosódióhoz még annyit, hogy nekem van ilyen kerámiagyöngyös golyóm is, na én úgy mosok, hogy mosódió + a kerémiagolyósizé + mosószóda vagy fehérítőgranulátum + Ökomag golyó:-))))))

    Valószínűleg a 16 éves mosógépen hibája, hogy nekem minden fehér beszürkül, de ezzel egyszerűen nem tudok mit csinálni. Vagy én várok túl sokat? Mindegy,már beletörődtem.

    A Mosódió van hogy szép tisztára mos, van, hogy pecsétes marad, ez sem tudom, mitől függ. Volt, hogy a fűfolt simán kijött a farmerból, van hogy a z asztalterítőn ottmarad a kakaófolt... már ebbe is beletörődtem.

    A konyharuhákat a törölközőkkel együtt mosom. Ha nagyon maszatos, úgyis beáztatom, ha nem, akkor meg jó a törcsikhez.

    Lehet hogy én többet használok a dióból, de nekem kb. fél évre elég a kilós. Amúgy, bababörzén több alkalommal vettem már kilósat 3000-ért, miközben a DM-ben a fél kilós ennyi. És nem veszem észre,hogy vacakabb lenne.

    Én úgy mosok a dióval, hogy zacsiba 5-6 szem (a zacsi hozzá jár, vászon), mosok vele 2x, félreteszem, másik zacsi elő, újabb 5-6 szem, mosok vele 2x, és a két zacsit harmadszorra együtt mosom. Nem tudom, ez jó-e így, de 3 mosást javasolnak, gondolom,kimerül az ereje vagy mi:-))) És utána kuka.

    VálaszTörlés
  28. És az ecettel kapcsdolatban: egy ideig eceteztem öblítő helyett, de a család fellázadt a szag miatt (ugye a lakásban teregetek...) szóval öblítőzök...
    de amúgy nem vettem észre, hogy az ecet különösebben jó vagy rossz lett volna...

    VálaszTörlés