2008. január 4., péntek

A tánc és én

Nos itt vagyok. Megnéztem az Anyád lehetnék filmet, nagyon jó volt. Tisztára beleszerettem a férfi főszereplőbe :-)
Szóval az úgy volt... hogy feltettem a tánciskolás weblapra egy hirdetést hogy párt keresek klasszikus táncokhoz. Jelentkezett egy hapsi, mondta hogy a következő héten induló tanfolyamra beiratkozik velem, ott találkozunk óra előtt. Na pont úgy jött el ahogyan ti akkor... A vicc az volt hogy éppen előtte kezdő step órám volt, a végén mint a gyalogkakukk öltöztem át és váltottam cipőt hogy be tudjak ugrani a másik terembe, de a hapsi sehol. Felhívtam és azt mondta hogy ja bocs nem tudott eljönni.
Na ennyit az én páros táncos múltamról. Illetve még annyi hogy az ex-el egy évig jártunk hobby rocky tanfolyamra kezdőre és haladóra. Már akkor sem voltam nádszál kisasszony, és ráadásul este 10-kor kezdődtek az órák mert a vezető tanár csak akkor ért rá. Tudni kell hogy én fiatalabb koromban medvéket megszégyenítő módon álomkóros voltam, este 9 után velem már csak álomtündéreket lehetett volna fogatni. Szóval ezt figyelembe véve gondolhatjátok mennyire volt számomra jó ez az éjszakai adrenalin emelő tánc. Különben szerettem, az akrobatikus részeknél erősen ellenálltam . Érdekesség hogy a tanfolyam végén kiderült hogy a vezető tanár azt hitte hogy az ex-el tesvérek vagyunk, ez azért figyelmeztető jel lehetett volna nekem a továbbiakra nézve.

Tehát amikor egyedül maradtam gondolkoztam hogy mit is táncolhatnék. A hastáncot még a kapcsolatunk alatt elkezdtem és arra azért már ráuntam a 6 év alatt. Salsához már hájas voltam, maradt a step. Budapesten két helyen oktatták, én az Oktogon Tánciskolában kezdtem. Fizikailag eléggé terhelő, mert bizony bár kívülről nem látszik de különleges a tartása a lábnak benne. Vettem hozzá kopogós vasalt cipőt, és step szőnyeget is, mert a parkettát igen jól fel lehet karcolni vele. Aztán miközben tanultam a táncot híztam közben és már bizony nem voltam képes úgy ugrálni mint ahogy a tanár szerette volna. Kétszer kezdtem a kezdő tanfolyamot a munkám miatt, de amikor a másodikban is elértünk ahhoz hogy itt kopp és átrepül a termen és a másik sarokban a másik kopp, nos akkor kénytelen voltam abbahagyni. Laci az oktató szerint ez csak hit kérdése és a tested elfogadásának képessége. Hát akkor ez nekem nem megy, mert nem ment

Egyszóval a Dönci futógép helyén most táncparkettet fogok nyitni. Egyik nap hastáncolok, a másik nap stepelek, harmadik nap a fit labdán gerinc tornázom vagyis gurgulázom rajta. Aztán majd ha erősödöm akkor jöhet a fitt labdás aerobik amit már nézni is fárasztó. Dönci helyett is tervezem hogy veszek egy futógépet, de talán csak tavasszal.

 

15 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, hogy belevágsz ilyen dolgokba. Olyan nem hétköznapiak, kiragadnak a monotonságból... aztán meg azon kapod magad, hogy a keresztszemes talin step bemutatót tartasz a lányoknak. :)

    VálaszTörlés
  2. Inkább hastáncot, az jobban menne. Sőt most táncolnom sem kellene csak megrázni a hasam körül kialakult hájzatot :-)

    VálaszTörlés
  3. Jaj, salsázni én is úúúgy szeretnék! Én szívesen elmegyek veled tanfolyásra, leszek a párod :-))))

    VálaszTörlés
  4. ityamom salsázik :-)
    Az a labda arra is jó, hogy ülsz rajta, de nem ér le a lábad, csak egyensúlyozol. A giminkben az egyik tesitanár csaj szokott ilyent a kölkökkel, ha csak beszélgetnek. Próbáld ki egy fél órácskára, izomlázad lesz tőle!

    VálaszTörlés
  5. Anyecs én egy éve azon ültem, de most valahogy nem esett már jól. Visszatértem a székhez. Szerintem most már végleg elszúrtam a hátamat és már fáj üléskor is, s a labda sem segít. Ezért is kellene hastáncolnom mert akkor a hátam is vissza erősödik és a tartásom is szebb lesz az izmok hatására.
    Salsázni lehet ha jól emlékszem egyedül is, az Örsön volt/van egy tánciskola ahol ezt oktatták. Nagyon tuti tánc, de az is megerőltető fizikailag. Istenien kopognak ők is :-)
    Szihaj meglátjuk még az is lehet hogy tavasszal együtt salsázunk jó :-)?

    VálaszTörlés
  6. Akkor előkapom lánykám hastánc DVD-jét, ha nem lesz itthon senki és kipróbálom:o)
    Én egyébként most szobabiciklin gondolkodom.

    VálaszTörlés
  7. newsees, nekem a térdeplő jött be a melóhelyen, akartam venni itthonra is, de amiket eddig láttam, azok nagyon gagyik, közelébe se érnek annak a jó öreg darabnak, és amúgy isteni, nekem megszűnt a hát- és derékfájásom egy idő után

    VálaszTörlés
  8. Nyussz, hajrá a mozgáshoz!! Én is elkezdtem gőzerővel. Jóga naponta, heti 2-3 úszás + szauna. Csinálni kéne nekem is újra a hastáncot, kár, hogy megszűnt a tanfolyam, már csak dvd-ről tudom. Te is dvdről szoktad? Pedig olyan szép cuccom van hozzá. Komplett muszlin gyakorlóruci. Még a volt páromtól kaptam...

    VálaszTörlés
  9. Nana nem szomorkodni itten Mandala! Igen én is DVD-ről fogok most, mert bizony már jó ideje nem nyúltam a hastánchoz. Ruhám nekem is van, már nem férek bele :-) De a csörgőimet talán még valahogy össze tudom fogni, a boka és nyak csörgőmet pedig biztosan fel tudom venni. Nekem az állóképességemet kell először fejlesztenem vele, no meg az izületeimet visszaszoktatni a tekergetéshez. A végén már rázással hátra tudtam menni hídba térdelésből... Ma még hanyatdobni magamat is nehezemre esne :-)!
    Szaffi a térdeplő széken is gondolkoztam, de még nem "ültem" olyanon, így nem veszem meg látatlanban.

    VálaszTörlés
  10. Neked melyik dvd van meg? Az enyém egy Egyiptomi fátyoltánc, Sefirah csinálta. Csak kéne egy tükör a szobámba, mert sokszor azt se tudom, mit kavirnyázok?! :))

    VálaszTörlés
  11. az a gáz a térdeplőkkel, hogy nem mindegyik jó (legalábbis nekem), a munkahelyi nagyon bejön, elég öreg, de jól néz ki, és az még anyagból van, amit láttam hasonlót, de csak katalógusban, azt így nem merem megvenni, főleg hogy huszonezerbe kerül
    amiket meg a teckó, ósan, metro, meg nemtom milyen bútorüzletben néztem egyet, hihetetlenül gagyik, és kényelmetlenek, igaz, az áruk barátságosabb, csak épp sz..rt sem érek az olcsóbbal, ha nem jó

    már filóztam, hogy el kéne kunyerálni a főnökömtől, úgyis csak táskát tárolnak rajta benn a csajok :)

    VálaszTörlés
  12. Hastánc DVD-ben (nincs előttem) egy csipő munkás van, direkt mert ez a fárasztóbb. A fátyoltánc majd eztán mert az már a szépsége a táncnak, ott már a szép kék fátylammal kell lepkézni. Előbb el kell érnem hogy a csípőmre már ne kelljen figyelnem a tánc közben hogy mennyire szabályosan mozog, s lehessen a finom mozdulatok szépségére figyelni. A tükör nekem is hiányozni fog, de azt találtam ki hogy végig csinálom az egy órát a DVD-re és aztán megnézem a tükörben a másik szobában hogy mennyire voltam ügyi amikor egyszer eltáncolom a koreográfiát az "igazság ablakánál" :-)

    Szaffi a térdeplő széket kunyizd el, így valóban nem fog fájni érte a szívük :-)

    VálaszTörlés
  13. Szia Adrienn!
    Nagyon csodálatos oldalad van! Gratulálok!

    Amikor a hastánc szóra rákerestem, Téges is megjelölt a multi!
    Az a helyzet, hogy Nekem erősen szükségem van valami mozgásra és már egy jó ideje kacsingatok a hastánccal, csak nem mertem belevágni, mert mit szólnának hozzá, egy duci nő mit riszálná magát!
    De most mégis úgy gondolom, hogy belevágok, csak Nálunk majd ősszel indul új tanfolyam és ezért gondoltam, hogy addig dvd-én ismerkedek vele!
    Tudnál nekem segíteni abban, hogy honnan tudok letölteni hastáncot oktató dvd-ét! Vagy van valaki aki átírná nekem a sajátját?
    Ne haragudj, nem akartalak zavarni!
    Napsütéses, vidám hetet kívánok!
    Üdv, Zsu

    VálaszTörlés
  14. Szia Zsu!

    Köszönöm szépen a dicséretet :-)! A hastánc most már rám is nagyon rám férne mert iszonyú nagy hasam lett. DVD-t a netről én nem tudom hol tudnál letölteni, viszont lehet kapni már 990 Ft-ért is jót. Egy van nekem is, de bevallom még nem táncoltam rá csak megnéztem.

    Másrészt pedig hidd el te fogod előbb elsajátítani a rázás technikáját mert lesz mit mozgass! Ugyanis aki vékonyabb az nem érzi ha mozog - már bocsánat érte - a husi. Nekem is van már mit rázni rendesen. Fogyasztani a mozgás nem feltétlen fog, viszont kisebb lesz a hasad az által hogy a felső hasizom megfeszül állandóra.

    Szép hetet és vidám nyarat Neked is!

    Adrienn

    VálaszTörlés