Hirtelen felindulásból a hétvégén kitaláltam hogy valamit tennem kell. Szép, szép hogy átadják a helyet a buszon és metrón hogy szegény kismama üljön le. Ez ugye pozitív hatás. De hát az hogy pár méter után kiköpöm a tüdőmet, hogy "kinőttem" a nadrágjaimat (is) nos ez nem túl pozitív utóhatás.
Tehát valamit tenni kell. Magamat ismerve tudtam hogy én innen a világ 3. végéről ki nem mozdulok azért hogy mozogjak. Az erdő kizárva, kulancs iszonyom van. Mi lehet tenni? Gondoltam hátha adnak bérbe biciklit. Az jó mert arra csak ráhelyezem szép nagy hátsómat és a lábammal kalimpálok rajta. Ez egyszer már ugye bejött (6 hét - 6 kiló minusz) hátha most is. Csodák csodájára találtam egy helyet ahol lehetett kondigépeket bérelni, igaz a biciklik nem voltak olyan stabilak hogy én azon bűvészkedjek (fussak, tapossak mint a kondiban). Mi lehessen tenni hát átugrottam futópadok oldalára. El kell árulnom hogy rajtam kívül kevés ember gyűlöli a futást ennyire. Már az iskolában is ellenálltam minden ilyen inkvizíciónak, hiába fenyeggettek hogy két egyest is kapok ha nem futom le az 1 km-et. Hát akkor megkapom és én egy lépést sem tettem már akkor sem. Nos ilyen előzmények után nézegettem én a futópadokat. Szépek, csillogóak, több program és pulzusmérésen keresztül gyötörnek ha kívánod.
Megkérdeztem a Vár Urát (aki mellesleg az édesapám) hogy lehet-e ide ilyet hozni, de csak egy mosolyt kaptam a kérdésemre, tehát igennek vettem. Hétfőn aztán felhívtam a céget és mondtam hogy én a full extrás kütyüt szeretném (ha már ), mire ők közölték hogy arra bizony várni kell mert ki van az összes adva bérbe. Na jó mondtam, akkor az eggyel kisebb szériás is jó lesz.
Tegnap este a legnagyobb zuhogó esőben aztán megérkezett. Vele együtt egy kb. 160 cm magas és kb. oly súlyú hapsi mint én, plusz egy kicsit magasabb lány aki vasággyal együtt 50 kilót nyomott. Ezek óhajtották nekem felvinni az emeletre a 75 kilós monstrumot. Nem taglalnám, de 20 perc, 15 lépcső, két fal leverése után fent volt az emeleten. Két ajtó: a bejárati és a szobaajtó kicsinek bizonyult így a kordéról amin húzták le kellett venni beemelni, majd vissza szíjjazni a kordéra. Hát mit mondjak fogytunk mindannyian egy kilót mire fent volt. Megmutatták hogy mit, hol és hogyan majd magunkra hagytak minket Döncivel. Elneveztem, hiszen muszáj hogy a barátom legyen ha már együtt fogyunk. Én ellenálltam a nem létező csábításnak és tegnap nem próbáltam ki, csak jót kuncogtam ahogy a Papám sétált rajta. Mert ugye férfi, tehát neki minden ilyet azonnal birtokba kell vennie, megtapogatnia. Istenem még a régi fajtából való, a mai hapsik csak merednének rá bávatagon. Tisztelet a kivételnek.
Ma aztán eljött a nagy pillanat és a tegnapi magázó viszont tegezőre váltottuk és nekiláttam. A pulzusmérő karórám ami még a tavalyi fogyi fellángolásból maradt azonnal kiakadt és közölte hogy kb. 117 kattanás / perc lehet a pulzusszámom amit már amikor kikapcsolt állapotban ráálltam is tudtam teljesíteni . Sebaj akkor kezdjünk neki, először a 2 km/ óránkénti sebesség is gyors volt, de a végére belejöttem és már volt az 6 km/óra sebesség is. Jelentem két futást is beiktatva ( a pulzusszámomat nézve az óra elkezdte a mentőket tárcsázni virtuálisan...) egy óra alatt 3 km-et tettem meg. A biztonság kedvéért azért a biztonsági kulcsot magamhoz kötöttem ahogy mondták, ki tudja ha leájulok legalább a gép álljon le és ne görgesse tovább az alélt korpuszomat amint kirántom.
Most picit kész vagyok, holnap pedig szerintem tolókocsira lesz szükségem, de Dönci nem maradhat holnap sem facér .