2012. március 14., szerda

A falánk kanapé

A történet ott kezdődik hogy van nekünk egy falánk kanapénk a nappaliban. Ágynak kinyitható bőrből készült dög.

Én egyéb ülő alkalmatosság híján ezen alkotok, sőt mostanában ezen is dolgozom. Rengeteg bosszúságot okoz, mert ahogy ülök rajta henger korpuszommal egy rést alkot az oldalán és mindent, szó szerint mindent képes elnyelni. A hímző ollómon már egy plüss Kistehén van mert azt is többször pecáztam már szűz állapotában.

Nos tegnap kb. este 10 tájékán rám tört hogy a horgolás közben elkövessem az órám elkészítését aminek kb. harmadszorra futok neki mivel nem volt elég kristály itthon, vagy ha volt kisebbre alkottam mint kellett. Ülök az én dög kanapémon és hopp elnyeli legjobb szándékom ellenére is az egyik kék swarovski kristályt. Ebben csak az a gond, hogy hajszál pontosan annyit vettem mint amennyi kellett :-(
Na nekem sem kellett több, széttoltam a bútorokat és felnyitottam félig a "hasát" és kipeckeltem az ágylábbal. Elővettem az elemlámpát amit beszorítottam az oldalához, a wok sütőhöz kapott nagy csipeszt, a vonalzót, a mágneses nyakláncomat és indult a hajsza. Tudtam én hogy a kristály nem reagál a mágnesre, de gondoltam hátha :-) A felsorolt eszközök pont ilyen sorrendben estek be a szűk résen a kezemből. Nem ragozom, egy óra komoly küzdelem árán pár darab gemkapocs, egy fél éve eltűnt horgolótű, két filctoll és a vonalzó került elő, no meg a mágneses nyakláncom egy másik segítségével. Ámde a kristály nem. Viszont a wok csipesz beszorult az aljára és nem engedte visszatolni az ágy részét csak félig. Katasztrófa övezet maradt utánam reggelre.

Ma felemeltük a dögöt és a képen látható kincsek kerültek elő még a gyomrából. Ebből egyenes arányban következik hogy melyek az állandó tevékenységeim: szakmai munka (lsd. filctoll, gemkapocs), horgolás (lsd. horgolótű), gyöngyfűzés (lsd. rengeteg gyöngy), varrás (lsd. gombostűk).

Most is itt ülök, de azért a laptop csak nem fér be a résen :-D

2012. január 1., vasárnap

Boldog új év bolondosan kezdve

Kicsit boszorkánykodtam tegnap és megállapítottam hogy bizony ez a 2012-es év nem lesz túl jó semmilyen téren.

De rajtam nem foghat ki, így minden nap keresek valami vidámat .

A mai napit az egyik bónusz oldal hozta amelyen már pár perce sikítozom: "nekem ilyen keeeeeel !

Az én kék öreglányom - ami most már tényleg az enyém és nem céges - olyan cukiiin nézne ki szempillákkal .

Tudjátok hogy nem teszem, de maga az elképzelés is feldobta a mai napomat.

Nézzétek meg ti is EZT az oldalt, számos vidámító bolondság van rajta.

2011. november 26., szombat

Kutyák és az önkéntesség éve

Régen meséltem, az utolsó bejegyzésem teljesen illik viszont az eltelt napok eseményeihez. Láthatjátok az előzőben hogy hímeztem egy karácsonyi felhívásra amit egy Egyesület hirdetett akik fajtiszta kutyák mentésével foglalkoznak.
Mivel az utolsó pillanatban - akkor még azt gondoltam - készültem el velük, így személyesen vittem el átadni őket a licit tárgyak közé. Egy aranyos tacskómentő lánnyal Krisztával találkoztam és az ő teljes családjával. Egy kicsit beszélgettünk is vele és kiderült hogy egyik webes oldal sem vállalta fel hogy a jótékonyságot kedvezményesen meghirdesse, az Egyesület feltehesse a termékeket. Akkor ő mondta hogy egy saját weboldalra felteszik a termékeket, de mire hazaértem a HÉV-vel rájöttem hogy bizony abból nem sok fog befolyni, mert ugye csak az téved az oldalra aki amúgy is figyelemmel követi a munkájukat.
Számot vetettem magammal és azzal hogy mégis az önkéntesség éve van és nem tettem semmi hasznosat, tehát egy nagy levegővel tettem nekik egy ajánlatot.

S most benne vagyok a dologban teljesen: az én nevem alatt fut a Tesz-Vesz oldalán egy jótékonysági vásár 185 termékkel :-) Bevallom élvezem annak minden fáradtságával és izgalmával. Jó látni amikor jönnek a licitek, a vásárlók és végre nem csak az én hörcsögölésemet nézhetem amikor én veszek valamit.
Rengeteg tárgy gyűlt össze, ennek koordinálása az Egyesületi lányokra Krisztára és Rékára marad, akikben nagyon vidám társaságot ismertem meg. S végre találkozhattam egy vizslamentő lánnyal Duncsival is, mert eddig még csak dog és tacskó mentő lányokhoz vezetett a sorsom. Őket egyébként a vizslamentés kapcsán ismerem, vannak tőlük adomány pólóim, naptáraim.
Egyébként egy hangulatos teázáson is részt vettem a Potala teázóban adomány gyűjtés okán. Első ilyen rendezvény volt az életemben és nagyon meglepett bevallom. Jöttek az emberek akik már utalták az adományt hogy átvegyék a naptárakat, pólókat. Illetve jöttek hogy ott adakozzanak, s mivel kutyabarát hely, volt aki hozta a kedvencét is. Két órát voltunk ott és megérezhettem az alapítványi létet. A valódi segítés élménye még hátra van, de a Tárnokon lévő kennelek oly messze vannak tőlem - na jó van énnekem kocsim - és bevallom attól kicsit tartok is. Lehet hogy a szívem szakadna meg, és kicsi lenne a kocsim a sok vizsla betuszkolásához amit hazahoznék :-) Veszteségem így is volt mert a teázóból eljőve elveszítettem a lila hajócska fülbevalóm felét. Így aztán újra elő kell vennem a hajócskáimat hogy elkészítsem.

Szóval kicsit mozgalmasak a napjaim a munka mellett is, de ez most tetszik. Ha van kedvetek nézzetek be a Nyuszi boltba ahol a Futrinka utca Egyesület karácsonyi jótékonysági vásárát tartjuk ;-) A linket ITT találjátok.  Ha nem is vásárolni, de van néhány szerintem szép tárgy amit készítettek a lelkes támogatók, tehát ötletadónak is jók ;-)

2011. november 9., szerda

Végre elkészültem

Kicsit olyan voltam mint Luca aki a székén munkálkodik. A Futrinka fajtamentők kérték, hogy segítsünk kreatív alkotásokkal a karácsonyi vásárra, amelyből befolyt pénzt a kutyákra költenék.

Én mostanában amúgy sem vagyok egy turbó nyúl, de lassan készültek el az adományok. Aztán múlt héten úgy gondoltam hogy kész: Bob kutyus, hóemberek, és szarvasos banner. De barangoltam a hörcsögölt mintáim között és rátaláltam erre az édes kutyusos "toronyra" amely tudtam hogy gyorsan kész lehet. Egy éjszakás munka volt és már szombaton a keretezőnél kuncsorogtam hogy legyen kerete. Csak úgy vállalták hogy keddre a keretet leszállítják, de nekem kell beletennem a képet. Elvállaltam, megküzdöttem (barna hátlap...) és most így egyben ma át is adtam egy kedves állatvédő lánynak.

Érdekes mert én ugye a vizslamentőkhöz vonzódom lévén egy bolond vizsla gazdája vagyok. De akikkel eddig összefutottam mind más fajtát mentenek az alapítvány berkein belül: dogokat és tacskókat. Viszont én minden kutyát szeretek, ma imádtam a két tacsit is ahogy körberajongtak :-D

S akkor most visszatérek a karácsonyi egyéb megrendelésekhez és ajándékokhoz.

2011. október 22., szombat

MUKK nyuszi kérdése

Ugye nincs elég munkám és kreatív megkezdett dolgom, én most kitaláltam hogy kendőt fogok horgolni. 
Kedvet kaptam a Fonalfaló lányoktól hogy kicsit üresedjenek a dobozaim amelyek a fonalakat tárolják és magasabbra nőttek mint én .

Szóval van én nekem Danától finom gyapjú fonalam Rikker. Van nekem egy neten talált mintám:


Azt áruljátok el nékem, hogy ezt a kendőt is blokkolni kell majd a végén, vagy ezt tényleg addig kötöm míg éppen jó lesz elefánt testemre?

2011. október 9., vasárnap

Keresztszemes találkozó és vizsla projekt

Amint látjátok nem hoztam képeket a tegnapi vidám keresztszemes találkozóról. Ennek egyszerű oka van: hülye nyuszi vagyok . Nem vittem magammal fényképezőgépet, és még egy hímzést is itthon hagytam. 
Pedig lett volna mit fényképezni annyi szépség készült az elmúlt 4 hónapban. Mivel a nyári tali elmaradt, így sok újdonságot láthattunk egymástól.  
Váratlan vendégek is érkeztek: pl. Betti, Anik. De most hála istennek sokan voltunk és nagyokat beszélgettünk. Tanultunk horgolni, kötni. A hímzéseken kívül megcsodálhattuk Tündérke csodaszép ékszereit, és egy szép kínai faliképet is. 
Be kell hogy valljam már hiányzott a találkozó, jó lenne ha többen jönnénk mindig és akár minden hónapban tudnánk találkozni mint régebben. 
Én tegnap szörnyen fáztam, így ez is a gondolkozásom rovására mehetett, oly annyira hogy képes voltam kocsival bemenni a Belvárosba a talira. Ez nálam igen nagy szó, ez konkrétan a vég .

A fenti szarvas már a vizsla projektbe készül, már ha elindul mert nagy a csend körülötte. 
Bob is bekeretezésre került a napokban, így már csak azt hiszem a hóember párnácskák kerülnek be a felajánlásba ha elkészülnek a héten.
Mert ugye mindig elcsábulok... Pl. a korábbi bejegyzésbe már beillesztett, ma megszületett Tévé macira. 
Ma egyébként a varrógépemmel (is) töltöttem a napot. Karácsonyi ajándék készült ami ugye titkos, de a fenti banert is ma varrtam készre. Egészen jól varr mióta elvittem a szerelőhöz. Meséltem már, hogy kiderítette a közel 15 éves gépemről hogy már a megvásárláskor sem működött a programja rendesen? Kérdezte, hogy nem vettem észre, de én mondtam hogy tökéletesen varrt egyenesen és cikk-cakkban a többi nem igazán lett használatba véve .

Tartozom még egy képpel, mivel Anik maci ajándékán kívül Bettitől is kaptunk ajándékot tegnap. Én ezeket a szép dolgokat kaptam amit el is helyeztem a kincsestáramban.

2011. október 5., szerda

Kötős lányok nézzétek !

Ma délelőtti barangolásomban találtam ezt a blogot, s benne ezt a videót:

http://kotogetokata.blogspot.com/2010/10/babfilmfigurak-is-faznak.html

Nos van még hová fejlődnöm .