Másnapra kiderül hogy semmit nem szabályoz, ha nem állítjuk le akkor addig fűt míg fel nem robban. Kikapcsoljuk, innen viszont vagy melegvíz, vagy fűtés van. A cég akitől vettük a kazánt elmondja hogy nem is tud kit kiküldeni mert senki nem ért ehhez a szabályzóhoz amit eladott nekünk. Délutánra nincs fűtés, nem kapcsol be a kazán 
. Én közlöm hogy ha szombatra sem jön ki senki beüzemelni a kazánt én bemegyek és irtóra ordítani fogok, mert nincs több nadrágom amit magamra vegyek. A Papám autodidakta módon gázosnak képzi át magát egy nap alatt, ekkor értük el a vagy melegvíz, vagy fűtés fázist.
Még nem fizettük ki nekik a munkadíjat, de én szívem szerint jó részét le is vonnám. Ugyanis közel sem így szerettük volna a fűtési rendszert. Erre az előző kazán is jó lett volna, s nem különben olcsóbb is.
Sofie drága 
. Nem bírunk vele, már bosszúból kétszeri is becsinált a szobába, először a cipőimbe ráadásul. Az ajtót majdnem szétrágta, a kilincs tiszta dörzspapír. Visít, ordít és ugat ha egyikünk elmegy. Ha mindketten távozunk egész nap az ablakban ül és tiszta kosz lesz az orrától az egész üveg. Kitaláltam hogy hívjunk hozzá kutyakiképzőt aki felméri mennyire kattant. Ugyanis nem barátkozik sem a kutyákkal, sem az emberekkel. A munkásokkal nagyon akart de annyira fél hogy szinte laposra kússza magát és cidrizik amikor egy méternél kisebb a távolság közte és az emberek között. Felhívtam 3 alanyt. Az első azt mondta hogy engedelmességi dolgokat megtanítana neki itthon is, de jobbnak látná ha bentlakásosba vinnénk hozzá és ott ők ember és állat közelséghez szoktatnák. Hát ezt nem tudom, mivel menhelyi kutya, félek hogy ezt véglegesen elhagyásnak minősítené Sofie. A második alany egy férfi volt, aki kb. egy hete jött házhoz. Irtóra ért a kutyákhoz, tudta Sofie-val hogyan kell bánni, a hülye kislány imádta is. Igaz tőle sem viselte el a hirtelen mozdulatokat, vele is volt hogy bizalmatlan maradt. De ő el tudta érni amit mi nem, nem csak ülni, hanem feküdni is megtanult ezen másfél óra alatt. Többféle tippet kaptunk, főként hogy pozitív megerősítéssel próbáljuk motiválni, s hogy valóban nem tudjuk kutyaiskolába elvinni még. Ajánlotta hogy nekik van kutya óvodájuk, ahol csak szocializálódnak a kisebb kutyák és ott lehet hogy fel tudnánk Sofie-ban oldani a kutyákkal szembeni előítéletét. A világ végén van a suli a 17. kerületben, de lehet hogy ez lesz a megoldás.
A harmadikat ma kettőre vártuk, teljes glancban, Sofie felszerszámozva, én pedig félretettem minden hímzést és munkát. De csak vártunk, vártunk és nem jött. Majd négy órakor felhívott hogy akkor ugye hozzánk kell jönnie. Én kijavítottam hogy kellett volna, mert kb. két órát késett máris. Ő hivatkozott a forgalomra, de én azt gondolom hogy ha még a telefont sem tudta felvenni és szólni hogy késik (nem keveset) akkor nem volt oka megsértődni, pedig megtette, mert lecsapta a telefont amikor mondtam hogy most már ne jöjjön ma mivel nekiláttam háztartást vezetni.
Azt azért mégsem mondhattam hogy odaég a goffri 
. Egyébként is dolgoznom kellene, egy órát elvett a délutánomból azzal hogy nem jött. Addig nem mertem könyvelni, sem hímezni mert egyiket sem lehet csak úgy eldobni azért hogy rohanjak az ajtóhoz a csengőre megbolondult kutyával.
Nem bírtam magammal és muszáj volt megrendelnem Ityamon Rita segítségével ezt a szépséget . Pénteken aztán mehettem is érte, még este szétválogattam a fonalakat, elkezdtem a zoknit kijelölni az anyagon, beszegni. Muszáj volt néhány sort is böknöm rajta a lelki békém megnyugtatása végett. Pedig több RR is itt nyugszik nálam, s még a Magazinos hímzés is félbe van hagyva. Ez igazi szerelem hímzés lesz, de az idei Télapó még nem tud majd semmit bele csempészni az bizonyos.
Ez nem lett valami izgalmas blog, de talán a két kép láttán megbocsátjátok nekem.
