Megérkett hozzánk is, nem szeretnék most a szabad ég alatt lenni Mindent behordtunk a kertből, remélem mi sem kapunk ajándékokat a széllel.
Tegnap voltam fülész dokinál is, s végre hallok mindkét fülemre. Kicsit ciki mindig hogy milyen sok mindent talál belül, de a cél érdekében mindent. Egy idősebb orvos volt akitől megkérdeztem hogy lehet-e valamivel tisztítani hogy ne kelljen itt kikötnöm. Azt mondta hogy nem, az Audispray sem igazán jó mert fülgyulladást tud okozni az arra érzékenyeknél. A fültisztító pálcikák meg ugye már régóta kizárva. A tiszta víz amit fürdéskor lehet használni, no meg ő a spricnijével
A veresegyházi Misszióban tapasztalatak megleptek és meg kellett hogy állapítsam hogy így képzelném a vizitdíjas ellátás minőségét. Kultúrált fogadó rész, kényelmes párnázott fotelek a várakozásra, a rendelők felszereltek és tiszták. Az orvosok kedvesek és válaszolnak a kérdésekre. Az egész egy parkban van és a városka szélén épült.
A héten - az utolsó pillanatokban - végeztem a Magazinos hímzéssel amit majd áprilisban láthattok viszont. A vége felé már szinte gyűlöltem, ennyi kontúrt régen csináltam, két napig csak vonalkáztam. Annyira hogy még csak le se fényképeztem a templomot, majd ha az újságban megjelenik megmondjátok hogy nektek tetszik-e.
Így hát most jöhetnek az RR hímzések, sok cicus és egy lepke vár színesedésre Bejelenteném hogy idén (se) nem készül semmi hímzés húsvétra, a már standard díszek kerülnek majd ki dekorációnak. Pedig akartam, van itt egy félbe hagyott horgolt nyuszi (talán ez még elkészülhet), kinyomtatott hímzéses nyuszi, és több baner akasztóm amelyek csak banerekre vágynak. De nem mert túl korán jön a nyuszi, vagyis én.
A vihar közben egy kicsit csendesedett, elküldtem tovább keletre. A jeget úgy tűnik megúsztuk a szél is csak egy két kisebb növényt tépázott meg. Kocsik a helyükön és Alíz és Totót sem láttam .
Szép hétvégét mindenkinek!