Én mostanában amúgy sem vagyok egy turbó nyúl, de lassan készültek el az adományok. Aztán múlt héten úgy gondoltam hogy kész: Bob kutyus, hóemberek, és szarvasos banner. De barangoltam a hörcsögölt mintáim között és rátaláltam erre az édes kutyusos "toronyra" amely tudtam hogy gyorsan kész lehet. Egy éjszakás munka volt és már szombaton a keretezőnél kuncsorogtam hogy legyen kerete. Csak úgy vállalták hogy keddre a keretet leszállítják, de nekem kell beletennem a képet. Elvállaltam, megküzdöttem (barna hátlap...) és most így egyben ma át is adtam egy kedves állatvédő lánynak.
Érdekes mert én ugye a vizslamentőkhöz vonzódom lévén egy bolond vizsla gazdája vagyok. De akikkel eddig összefutottam mind más fajtát mentenek az alapítvány berkein belül: dogokat és tacskókat. Viszont én minden kutyát szeretek, ma imádtam a két tacsit is ahogy körberajongtak :-D
S akkor most visszatérek a karácsonyi egyéb megrendelésekhez és ajándékokhoz.
Hatalmas szíved van Nyuszika! megnéztem műveidet, nagyon édesek!! Látszik hogy szeretettel készültek, mégha nem is turbó módban. A lényeg hogy érződik a szeretet amivel készültek!
VálaszTörlésAnnyira helyes dolgokat készítettél, Newsee! Gratulálok:))) Jól mondja Dia: óriási a szíved:)
VálaszTörlésKöszönöm szépen lányok, bele is pirultam :-)
VálaszTörlésEgyébként az volt a jó, hogy a lány akinek vittem mondta hogy jó akkor most a kutya "tornyot" ő le is ütötte a liciten :-D Ami nem lesz igaz, bár ki tudja.
Nagy vagy Nyuszi!
VálaszTörlésDearanyos vagy!Kedvesek a kutyusok!Mellesleg létezik vizslás minta?
VálaszTörlésEmő, nekem van egy elvileg, abc-s, mindjárt felteszem... több kutya van , egyik szerintem vizsla...
VálaszTörlésLehet hogy van, de igazából nem emlékszem. De ha Dia talál akkor meghímezzzük :-D!
VálaszTörlésLétezik Vizslás minta ..... igaz nem nálam sajnos......
VálaszTörlésNah feldobtam a képeket, kész is lettem:-(((
Az lesz a vizsla sal??-)
VálaszTörlésIgeeeen :-) Bár egyébként mintha nekem is lenne valamelyik újságban, de nem igazán tudom melyikben. Vadászkutyás van, max átszínezzük ;-)
VálaszTörlésOk:-)Meg van beszélve!
VálaszTörlésJaj, de jók lettek!!!!!
VálaszTörlésNagyon édesek lettek mind. Nekem a kedvencem a kutyatorony és ügyesen megoldottad a keretezést is.
VálaszTörlésNekem is a tornyos tetszik legjobban. Van vizslás mintám, de elég nagy, meg inkább fénykép-szerű, de jól néz ki.
VálaszTörléshttp://xs-collectibles.com/downloads/animals.htm, az alja felé
VálaszTörlésNagyon ugyes vagy Nyuszko!Lehetseges megkapnom a" kutya-gula " mintajat?Koszi,ha igen(es ha nem,akkor is:)
VálaszTörlésMacsek-gula nincsen esetleg?Mikozben neztem a himzesedet otletem tamadt a ketfele "gulabol":D
Köszönöm szépen a dicséreteket :-D! Kata megnéztem a linket, de annyira nem ír semmit róla, nagyítani sem tudtam a képet hogy nem rendeltem meg. Köszönöm szépen viszont a linket, mert ha nagy szükségem lesz valamire itt megtalálom tuti ;-)!
VálaszTörlésEz nem semmi, amit itt hirtelen "összedobtál", a kutyusos tornyot meg én is rögtön leütöttem volna! :) Esetleg mintáját felteszed?
VálaszTörlésIgen, igen azonnal, csak hajnalban nem volt időm és már késésben voltam.
VálaszTörlésMargit sajnos cicásban nincs szerintem, legalábbis ebben a mintában. A cicusok annál önérzetesebbek mintsem egymás nyakában bohóckodjanak :-D
VálaszTörlésazta! nem vagy semmi!
VálaszTörlésKöszönöm szépen :-)! Belekeveredtem rendesen a dologba, majd mesélek ha konkretizálódik.
VálaszTörlés